Két asszonyt megölt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kenézlőn két hete. A gyanúsítottat elfogták, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indult eljárás ellene – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A gyanúsított egyik hozzátartozója péntek délután értesítette a rendőrséget, hogy az 50 éves férfi megölte élettársát és az asszony nőtestvérét. A gyanúsítottat a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszaburán elfogták és Miskolcra vitték.

A borsodi nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény két hete történt, feltehetően az érintettek közötti szóváltás miatt. A férfi pénteken a vita hevében egy – a rendőrség által meg nem nevezett – eszközzel olyan erővel bántalmazta a két nőt, hogy mindkettő a helyszínen meghalt. A támadó ezután tiszaburai rokonaihoz menekült, ahol végül a rendőrök elfogták. A rendőrség kezdeményezte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Forrás: MTI