Site icon LikeNews

10 döbbenetes fotó a János kórház COVID-19 osztályáról, itt kezelik a koronavírus-betegeket

Az alábbi fényképek a János Kórházban kialakított koronavírus-fertőzöttek ellátására kialakított COVID-19-es osztályon készültek. Közben pénteken az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy szeretnénk elkerülni a járvány berobbanását. A fényképeket elnézve, jobb elkerülni a vírust, hiszen előre senki sem tudja, hogy ilyen kórházi kezelésre szorul-e majd vagy sem.

Müller Cecília nagy eredménynek nevezte, hogy sikerült a járvány berobbanását, a hirtelen nagyszámú megbetegedést elkerülni. Mint mondta, sikerült időt nyerni, fel tudtak készülni a legrosszabb forgatókönyvre is, de továbbra is szükség van óvatosságra, mértékletességre, a szabályok betartására.

Müller Cecília kiemelte: „lassú felszabadítások” fognak következni, amiket járványügyi szempontból is szigorúan kontroll alatt tartanak, és hasznosnak nevezte a lakosság körében indult szűrővizsgálatokat. Jelezte, hogy az egészségügyi szolgáltatások is újraindulnak, amiről a napokban részletes tájékoztatást adnak.

A cikk a következő oldalon folytatódik

Az országos tisztifőorvos szólt arról is: továbbra is javasolják, hogy amennyiben lehetséges, a munkáltatók tartsák fenn az online munkavégzés lehetőségét. Amennyiben ez nem lehetséges, úgy fontos, hogy csak egészséges dolgozók vegyék fel a munkát, akik nem köhögnek, tüsszögnek, nincs lázuk.

Cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Mint mondta, néhány helyen, így a tatabányai kórházban is voltak olyan egészségügyi dolgozók, akik betegen végezték a munkájukat, és nem kizárható, hogy ennek szerepe volt a járvány terjedésében.

Felhívta a figyelmet a fokozott fertőtlenítés és a távolságtartás fontosságára a munkahelyeken is, javasolta az étkezőkben, pihenő- és dohányzásra kijelölt helyeken az egyidőben ott tartózkodók számának korlátozását.

Ajánlott az épület belépési pontjain a fertőtlenítők kihelyezése, és a gyakran megérintett felületek – villanykapcsoló, lift gombjai, kilincsek – gyakori fertőtlenítése.

Szólt a szellőztetés fontosságáról is, mint mondta, ha nem megoldható a természetes szellőztetés, akkor ajánlott a szellőztető- és klímaberendezések tisztán tartása, virucid szerekkel történő kezelése.

Kiemelte a munkahelyek étkezőiben a higiénés szabályok betartásának fontosságát, valamint a munkahelyi sportolás során a sporteszközök fertőtlenítését és a kellő távolság betartását.

Arra a felvetésre, hogy többen is jelezték, februárban átestek egy, a koronavírushoz hasonló betegségen, elmondta: nem zárható ki, hogy ezek az emberek valóban átestek az új koronavírus fertőzésén, egy vérvizsgálat tudná ezt tisztázni, ha valóban átestek a megbetegedésen és a szervezetük megfelelő mennyiségű ellenanyagot termelt.

A gyógyultak vérplazmáját felhasználó kezelésről szólva azt mondta, az egyelőre kutatási projekt, nem nevezhető széles körben bevezetett terápiának, bár nagyon ígéretes kezelési módnak tűnik.

Képek: A kormany.hu által 2020. május 1-jén közreadott fotók a budapesti Szent János Kórház COVID osztályán készültek és az ott végzett gyógyító munkát mutatják be. MTI/kormany.hu/Árvai Károly

Exit mobile version