Dömsödnél pedig egy idős férfi veszítette életét, miután nekihajtott egy kerítésnek. Úgy tudni, a tragédia előtt rosszul lett.

Fiatal sportoló az áldozat

Szörnyethalt egy 25 éves nő, miután 160-nal száguldott, lesodródott az útról, több fát is letarolt, majd az egyiknek a törzsére rátekeredett a kocsival Ebes közelében. A sofőr a roncsba szorult, a tűzoltók vágták ki, de már csak a holttestét tudták kiemelni. A fiatal nő a debreceni Eötvös DSE röplabdázója volt – hangzott el a Tv2 Tények című műsorának szerda esti adásában. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Döbbenetes látvány

Szinte egy ép elem sem maradt az autón, a vezetőülésnél meghajlott a kocsi, leszakadt a bal eleje, az ajtaját pedig a tűzoltók vágták. A brutális baleset szerda reggel történt Hajdú-Bihar megyében, Ebes közelében egy 25 éves nő vezette a kocsit a roncsba szorult a jármű vezetője annyira beszorult a roncsba, hogy őt a tűzoltóknak kellett feszítővágóval kimenteni, majd átadták őt a mentőszolgálatnak.

A forgalmas napokon már 200 ezernél is többen olvassák a Kékvillogó.hu hírportált. Ezzel Magyarország Top 11 hírportálja közé kerültünk. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint az Origo, Index, Telex, Blikk, 24.hu vagy az RTL KLUB és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most Te is minket olvasol! Részletek itt.

Nagyon gyorsan ment

A csatorna úgy tudja, a nő 160-al hajtott a nedves és csúszós úton, ráadásul nyári gumik voltak a járművön. A helyszínelési nyomokból is látszik, hogy átment a szembesávba, ott sodródott le az útról, majd több fát is letarolt, végül az egyikre rátekeredett az autó.

Debrecenben röplabdázott

Úgy tudni, a meghalt nő a Szuper TV2 Money or Love című műsor szereplőjének, Tóth Szandinak a testvére. Kinga a debreceni Eötvös DSE röplabdacsapatának játékosa volt, emellett utánpótlásedzőként is dolgozott. Egyesülete egy Facebook-posztban búcsúzott a fiatal sportolótól.

Pest megyében is halálos baleset volt

A Pest megyei Dömsödön is halálos balesettel indult a reggel. Itt egy 79 éves férfi csapódott kocsijával egy betonkerítésnek. Az ütközéstől kinyílt a motorháztető és össze is tört az eleje az általa vezetett piros autónak.

Sokáig küzdöttek az életéért

A sofőrt a tűzoltók mentették ki. A férfi fékezés nélkül ütközött neki a kerítésnek. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs munkatársa azt nyilatkozta, hogy a mentők a helyszínen küzdöttek az életéért a baleset következtében egy idős férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a hosszas újraélesztési kísérlet ellenére a helyszínen életét vesztette.

Rosszul lett az ütközés előtt

A Tv2 úgy tudja, a sofőr éppen Kiskunlacházára ment dolgozni, amikor a baleset előtt rosszul lett. Emellett információk szerint vesebetegségben is szenvedett. Ugyanakkor a pontos okokat és körülményeket majd a rendőrségi vizsgálat fogja kideríteni. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Egy fának is nekiment

Fotó: Dömsödi Tűzoltó Egyesület

Igyekeztek megmenteni a férfit

Fotó: Dömsödi Tűzoltó Egyesület

Egyelőre nem tudni biztosan, miért hajtott le az útról

Fotó: Dömsödi Tűzoltó Egyesület

A csatorna összeállítása itt tekinthető meg

(Kiemelt kép: Hajdúszoboszlói Katasztrófavédelmi Örs.)