Site icon LikeNews

43-an haltak meg, miután két vonat frontálisan ütközött: az orvosok taxival és stoppal rohantak a kórházba

52 évvel ezelőtt történt az egyik legsúlyosabb vasúti katasztrófa Magyarországon. Mendénél, két nappal a baleset előtt adták át az újabb vágányt, előtte a vadonatúj biztonsági berendezést, emberi mulasztás miatt mégis 43 embernek kellett meghalnia a vasúti szerencsétlenségben. Az Országos Traumatológiai Intézet dolgozóit a Magyar Televízión keresztül rendelték be munkahelyükre.

Frontálisan ütközött két vonat

1968. december 22-én a Keleti pályaudvarról 16 óra 15 perckor induló békéscsabai személyvonat a fővárostól 40 kilométerre, a Pest megyei Mendét elhagyva a téli ködben és sötétségben a nyílt pályán frontálisan ütközött egy tehervonattal. A sok száz tonnás szerelvények körülbelül 60 km/h sebességgel rohantak egymásba egy erős kanyar utáni rövid, egyenes szakaszon.

Felismerhetetlenek voltak az áldozatok

Sok kocsi és bennük az utasok is, a felismerhetetlenségig összeroncsolódtak. Az áldozatok névsorát ezért a másnapi újságok le sem tudták hozni.  A mentésben a honvédség katonái is részt vettek, tankokkal segítettek elhúzni a roncsokat – írja a BudaPestkörnyeke.hu.

Mindenhol roncsok voltak

„Az egyik összeroncsolt kocsiból gyenge kopogás hallatszott. A roncsok szétválasztása után egy súlyosan sebesült nőt szabadítottak ki. (…) Reggelre, amikor kivilágosodott, borzalmas kép tárult a jelenlevők szeme elé. Egymás hegyén-hátán a vasúti kocsik, roncsok mindenfelé –írta a tragédia másnapján a Magyar Szó.

43-an haltak meg

Mire mindenkit sikerült összeszedni a roncsok közül, kiderült: a balesetnek 43 halálos áldozata és 57 sérültje volt. Szinte mindannyian hazafelé tartottak, hogy szeretteikkel együtt tartsák meg az ünnepeket. Volt olyan súlyos sérült, akinek pár hónapos kisbabája veszett oda a balesetben.

Az orvosoknak a tévén keresztül üzentek

A tragédia estéjén a Magyar Televízió váratlanul megszakította műsorát. A máskor mindig oly nyugodt bemondó izgatottan kérte, hogy az Országos Traumatológiai Intézet valamennyi orvosa, ápolója azonnal jelentkezzen a kórházban. Részleteket nem közölt, de erre nem is volt szükség. Valamennyi balesetis dolgozó kocsiba, taxiba pattant, vagy autóstoppal jutott be a munkahelyére.

Kiugrottak a vonatból

Érdekes módon mindkét vonat mozdonyvezetője túlélte az esetet. Látva az elkerülhetetlen ütközést, mindketten leugrottak a mozdonyról a becsapódás előtt. Nem járt ilyen szerencsével a fűtő, akire az ütközés után ráborult a szén, és agyonnyomta.

Emberi mulasztást állapítottak meg

A vizsgálat emberi mulasztást állapított meg a baleset okaként, de ironikus módon a háttérben mégis csak az állt, hogy nem sokkal korábban adták át a mendei vasútállomáson a „legkorszerűbb, úgynevezett integra-domino biztonsági berendezést.”

Két vágányon ment a forgalom

Két nappal a baleset előtt pedig a Mende és Sülysáp közötti második vágánypárt adták át, tehát immáron semmi akadálya nem lett volna, hogy a tehervonat és a személyvonat egy időben, biztonságosan tegye meg a két település közötti távolságot.

Hibázott a forgalmista

Csakhogy a vizsgálatok szerint Szántai Ferenc, a mendei vasútállomás forgalmi szolgálattevője aznap hanyagul végezte munkáját, és a biztonsági berendezés figyelmeztetése ellenére rossz vágányra terelte a személyvonatot. 

Hibázott a mozdonyvezető

Hibázott a vonat vezetője, Papp László is, akit indulás előtt a Keletiben írásban külön figyelmeztettek, hogy a mendei szakaszon a jobb oldali vágányon közlekedjen. A mozdonyvezető ezt figyelmen kívül hagyta, és ez lett a baleset másik kiváltó oka.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: BPK montázs

Exit mobile version