Site icon LikeNews

Közösségi oldalán segít sorstársainak a mellrákban szenvedő Barbara

Júniusi esküvőjére készül, dolgozik, s közben sorstársainak is segít beszámolóival a mellrákban szenvedő Bartus Barbi. A nyíregyházi lány a kezelésének minden részletét közösségi oldalán osztja meg.

A fiatal, életerős nyíregyházi nő tavaly novemberben kapta meg a diagnózist, miszerint jobb mellében egy dió nagyságú daganat található. Erről kapta nevét Instagram-oldala is, a Dióval az élet, ahol mindennapi küzdelmeiről ír követőinek.

„Amikor megtudtam a diagnózist, elkezdtem az interneten olvasgatni a témában. Sok sikersztorival találkoztam, ami ilyenkor nagy erőt ad. Ekkor döntöttem el, hogy az én történetemet az elejétől kezdve leírom. Egy tavaly augusztusi nyaraláson vettem észre egy kis csomót a mellemben. Nem fájt, így nem is foglalkoztam vele egészen októberig, amikor már jóval nagyobb volt. A nőgyógyászom küldött el mammográfiára, ott már közölték velem, hogy ez biztosan daganat, majd sorra jöttek a vizsgálatok. Tisztán emlékszem, amikor november 29-én ültem a kanapén, és az ügyfélkapumon elolvastam: dió rosszindulatú.” – emlékezett vissza Barbi, aki a daganatot nem csupán blogján, de a hétköznapokban is diónak nevezi.

Sokkot kapott, de egyet biztosan tudott: júniusi esküvőjéről nem mond le.

„Az állapotom miatt sok mindent el kell halasztanom. Ilyen például a babavárás vagy épp a nászút. Az esküvőmet nem adom diónak! Szerencsére a vőlegényem is látta az elszántságom, így mellettem áll mindenben. A hajamat is együtt borotváltuk le” –  mesélte a Blikknek Barbi, aki éppúgy éli az életét, mint bármely más 29 éves fiatal. Tervezi az esküvőjét, értékesítőként dolgozik, közben viszont kemoterápiára jár.

„Dió 3,5 centiméteres, emiatt szükséges, hogy a műtétig előkezeljék. A tervek szerint nyolc kemoterápiát kapok, ebből már kettő meg is volt. A második után éreztem először, hogy beteg vagyok, amikor tehetetlenül feküdtem a padlón. Szerencsére a rosszullét csak egy napig tartott, így a negatív gondolatok is” – árulta el Barbi, aki történetének megírásával az öngyógyítás mellett segítene sorstársainak.

Kétezren halnak meg évente

Magyarországon évente 7500–8000 nőt diagnosztizálnak mellrákkal, 2000 beteg hal meg a késői felismerés miatt. A Mellrákinfó Egyesület a szűrés és az egészségtudatosság fontosságára figyelmeztet, másrészt a már érintett hölgyeknek nyújt támaszt. Titkos és zárt Facebook-csoportjukban közel 1500 nő tudja megosztani problémáit, gyakran fantasztikus gyógyulásának, sikeres műtétjének örömét.

Kiemelt kép: Instagram/Dióval az élet

Exit mobile version