Site icon LikeNews

A Hit Gyülekezet tagjaival szilveszterezett Gesztesi Károly

Gesztesi Károly a szilvesztert is együtt töltötte a Hit Gyülekezete tagjaival és vezetőjével. A színész Németh Sándorral, szombat reggel pedig még részt vett a Szent Pál Akadémia előadásán.

Gesztesi Károly nagyon elégedetten értékelte a 2019-es évet. Németh Sándor azt mesélte, hogy sokat beszélgetett a színésszel karácsony előtt és szilveszterkor is. Gesztesi Károly azt mondta a neki, hogy érzi, túlhajtotta magát, 200 előadása volt tavaly, ezért is szeretett volna pihenni egy kicsit.

„Elkezdte összeszedni magát, bizonyítani szeretett volna édesanyjának és a gyermekeinek, hogy az élete rendes kerékvágásba került. Teológiát tanult, szombaton részt is vett az akadémián egy előadáson, utána jelezte nekem, hogy találkozunk majd az istentiszteleten, de már nem érkezett meg.” – mondta a Hit Gyülekezetének vezetője a Blikknek.

Németh Sándort Gesztesi Máté, aki az ATV időjósa, hívta fel szombat délután, hogy elmondja, mi történt édesapjával. A lelkész egyik közös barátjukat kérte meg arra, hogy kísérje el Mátét a baleset helyszínére.

„Károly kapaszkodott Istenbe, és hiszem, hogy hitben költözött el az Úrhoz. Sok mindennel kellett megbirkóznia az utóbbi években, de őszinte volt a hibáival kapcsolatban és sokat imádkozott. Nagyon igyekezett”– tette hozzá a lelkész, aki el sem tudja képzelni, mekkora fájdalmat kell most átélnie a családtagoknak.

A LikeNews.hu cikkeit Gesztesi Károly haláláról ide kattintva tudod elérni.

Kiemelt kép: Gesztesi Károly és Német Sándor – Forrás: youtube .com

Exit mobile version