A rendőrség célirányosan is ellenőrizni fogja a bevezetett védelmi intézkedések betartását, például „csoportképző helyeken”, tereken, éjszaka is nyitva tartó boltok környezetében – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Kijárási tilalom éjszakára
Gál Kristóf alezredes felidézte: csütörtökön 0 órától éjszakai kijárási korlátozás lépett életbe, ennek értelmében éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén, szálláshelyén tartózkodni.
Ezek a helyzetek képeznek kivételt
Csak munkavégzés, a munkahelyre közlekedés, onnan hazautazás vagy egészségkárosodással, életveszéllyel, súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, illetve életvédelmi céllal megengedett éjfél és reggel 5 óra között az utcán tartózkodni.
EZ IS ÉRDEKELHET!
Koronavírus: Budapesten a legnagyobb a fertőzöttek aránya
A rendőrség akcióba lendült
Hozzátette: a rendőrség fokozottan ellenőrzi a korábbi és az új védelmi intézkedések betartását, és szabálytalanság esetén súlyosan szankcionálja a mások egészségét veszélyeztetőket – írja az MTI.
NE HAGYD KI!
Ennyi volt? A nonstop üzletek is lehúzhatják a rolót a kijárási korlátozás miatt – Tankolni sem kell mostantól éjszaka
Újra nagyot ugrott a fertőzöttek száma
Meghalt 84, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3928 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
EZEK A LIKENEWS LEGFRISSEBB HÍREI
- Molnár Áron beolvasott az Eszenyi Enikőért aggódó Máté Gábornak: “Vége ennek a világnak, Gábor!”- VIDEÓ
- Megnyitják a Ráckevei-Soroksári Duna-ág zsilipjét – Rendkívüli lépésekkel próbálják menteni a Paksi Atomerőművet
- Augusztus 20: már a hétvégén megkezdődtek a lezárások az ünnepi programok miatt
- Megvan a Miss Balaton, a magyar tenger új királynője: Antal Emőke koronázásával zárult a füredi döntő
- Busztragédia az M3-ason: Itt van minden friss információ a lengyel busz balesetéről, 12-en meghaltak, Magyar Péter és Donald Tusk is megszólalt, különrepülőt küldenek Varsóból
Kiemelt kép: Illusztráció

