Site icon LikeNews

A tanárok tizede koronavírusos egy budapesti iskolában, az igazgató bezáratná az intézményt, ám ez nem olyan egyszerű

A 3. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban szeptember óta belső protokoll szerint szűrik a betegségből visszatérő és a kontaktkutatás alapján érintettnek bizonyuló diákokat és tanárokat.

A tantestület 10 százaléka beteg

A tantestület tíz százaléka koronavírus-fertőzött egy fővárosi gimnáziumban, ez pedig annak köszönhetően derült ki, hogy az iskola saját költségén szeptember óta szűri a diákságot és a tanárokat egyaránt. Az iskola igazgatója szerint az iskolát az őszi szünet végeztével még legalább egy hétig zárva kellene tartani és erre az időszakra digitális tanításra kért engedélyt az illetékes hatóságoktól, és arra készül, hogy ezután az összes dolgozót és gyereket (közel 600 főt) letesztelik, és csak negatív teszttel lehet majd visszatérni a gimnáziumba, írja a Telex.

Így döntött az igazgató

Az őszi szünet alatt elvégzett hatósági és saját tesztek alapján kiderült, hogy az iskola technikai dolgozókkal és óraadókkal együtt nyolcvan fős tantestületéből nyolc tanár is megfertőződött, így az igazgató úgy döntött, egy hétre vagy tíz napra le kell zárni az iskolát és digitális oktatásra kell átállni ebben az időszakban – írja a BPK.

Nem zárhatja be az igazgató az iskolát

Az igazgató elmondta, hogy az iskolai oktatásból nemcsak az igazoltan fertőzött pedagógusok esnek ki, hanem a tantestület további tagjai is, akiknek kontaktként karanténba kell vonulni. Csakhogy az igazgató nem rendelheti el az iskola bezárását, a protokoll szerint először be kell jelenteni a fertőzéseket az illetékes minisztériumnak és az NNK-nak, majd az Emmi terjesztheti elő az operatív törzsnek, ami ezt követően dönthet, végül pedig az Oktatási Hivatal adhatja ki az iskolabezárásról szóló határozatot.

Az EMMI döntésére várnak

Jelenleg az Emmi döntését várják, az igazgató bízik a tárca együttműködésében. A hétfőtől tervezett digitális oktatás a gyakorlatban azt takarja, hogy online megtartják az órarend szerinti órákat, amelyeken kötelező a részvétel.

Két tanár nagyon rossz állapotban van

A beteg tanárok közül kettő olyan rossz állapotban van, hogy hétfőtől biztosan nem tudják vállalni az oktatást, a többieknél gyenge lefolyású a betegség, az igazgató szerint ők azt mondják, hogy „hadra foghatóak”

Az újranyitás feltétele

Az iskola vett 650 darab tesztet, a digitális oktatás után úgy nyitnák újra az iskolát, hogy az összes diákot és tanárt tesztelik, és csak a negatív tesztet produkálók térhetnek vissza.

Egyre nagyobb a baj koronavírus fronton: Már petíció indult az iskolák bezárásáért

A pedagógusok indították azt az online petíciót, amelyben a felsőoktatási intézmények, középiskolák és általános iskolai felső tagozatok bezárását, tehát a digitális oktatásra való átállást követelik.

Meg kell óvni a tanárokat és a diákokat is

Az intézkedés szerintük a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása miatt szükséges, mint írják, “diákjaink, tanáraink és családjaik életének megóvása érdekében.”

További szigorítások


A további szigorításokat, beleértve az iskolabezárást egyre többen támogatják a Fideszen belül is, de a kormány egyelőre kitart amellett, hogy “az országnak működnie kell”, és mindenáron próbálják elkerülni a digitális átállást, írja a HVG.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version