Site icon LikeNews

A zebrán gázolták el a válogatott magyar kajakost

Kénytelen volt új társat keresni Kammerer Zoltán, mivel a háromszoros olimpiai bajnok kajakos párját, Gál Pétert elütötte egy autó.

Egy kiadós kocogást követően a zebrán akart átfutni Gál Péter, a Kammererrel a tavalyi szegedi vb-n a kajak kettesek 1000 méterén nyolcadik szolnoki sportoló, amikor a külső sávban haladó kocsi ugyan elengedte, de a belsőben haladó elcsapta. Még szerencse, hogy csak 40 kilométer/órás sebességgel haladt.

A zuhanás következtében kificamodott a két vállam, ezért rögzítő kötést viselek. A vétkes sofőr egy 21 éves lány volt, aki azonnal a segítségemre sietett, majd utána a kórházba szállítottak – mondta a kajakos a Borsnak.

A gázoló ellen vádat emelnek, míg Gál szeptemberig nem sportolhat. Óriási szerencsével kerülte el a nagyobb bajt, a vállficam mellett csak kisebb horzsolásokat szenvedett, és ugyan a lába is fáj, a fejét szerencsére nem érte ütés.

Az ő kiesése miatt Kammerer a május 26-án, Szolnokon rajtoló olimpiai tájékoztató versenyen a koronavírus-fertőzésen április közepén átesett Varga Ádámmal ül közös hajóba. Az még kérdés, hogy Gál a baleset miatt végleg búcsút inthet-e a tokiói olimpiának.

Ezen most nem gondolkodom, szeretnék újra egészséges lenni és kajakozni. A motivációm a régi, nem adom fel a harcot! – reagált a felvetésre a kajakos.

Amúgy egy új válogatási elv értelmében májusban, júniusban és júliusban valamennyi válogatott egység hatszor ül majd hajóba. Alkalmanként délelőtt tíztől, majd két óra pihenőt követően délután újra teljesítjük az ezres távot. A hat felmérő fontos támpont lesz Hüttner Csaba szövetségi kapitány számára – tette hozzá Kammerer Zoltán.

Kiemelt kép: Gál Péter – Forrás: szoljon.hu

Exit mobile version