Site icon LikeNews

Akár 3 évre is börtönbe kerülhet Berki Krisztián – rabosították a TV2 egykori sztárját

Két évvel korábbi autóbalesete után most rabosították Berki Krisztiánt. A TV2 egykori sztárja 3 évre is börtönbe kerülhet.

Berki Krisztián még 2018-ban egy Bentley-vel Párkányból tartott hazafelé, amikor megelőzte a BKK buszát, majd utána jobbra akart befordulni. Csakhogy a busz hátulról nekiment, összetörte a 70 millió forintos luxusautó farát. 

A balesetet a rendőrség akkor kivizsgálta, és egyértelműen megállapította a buszsofőr hibáját. Berki nagyot nézett, amikor megkapta az idézést, hogy újra kezdődik a procedúra, sőt, ezúttal azt kérték, gyanúsítottként jelenjen meg a rendőrségen.

„A gyanú szerint védencem a közúti közlekedés szabályait megszegve veszélyeztette mások testi épségét. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele 1-től 3 évig tartó szabadságvesztés lehet” – mondta a Blikknek dr. Szilágyi Roland ügyvéd.

A jogi képviselő szerint a felvételen látszik, hogy a busz is megállhatott vagy kikerülhette volna az autót, ezért panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

„Korábban tanú voltam, most pedig hirtelen gyanúsított lett belőlem” – mondta a  Blikknek Berki Krisztián.

Több bírósági ügye is van Berkinek

Tavaly májusban Berki Krisztián a BK Movie Star elnevezésű produkciós cégén keresztül fiktív számlákat vett be, így társaival együtt hatmilliárd-kétszázmillió forintos adócsalás részese volt. Az ügyész akkor egy év börtönt kért Berki Krisztiánra, ennek végrehajtását pedig két évre felfüggesztik. Emellett a sztárnak még ötmillió forintos vagyonelkobzással is számolnia kell. A döntés ellen a TV2 sztárja fellebbezett – írja a KEKFENY.com

Még 2015-ben is folyt ellene egy eljárás, mely szerint a Ferencváros focicsapatot Berki Krisztián károsította meg, aki vezérigazgatóként 2008. május 31. és 2010. március 1. között összesen 24 millió 904 ezer 680 forintot vett fel az FTC-től, de arról nem tudott elszámolni. Állítólag Berki Krisztián először 50 ezer, majd kétszer 168 ezer, aztán 264 ezer, 180 ezer, 3 millió, 1 891 655 és végül 19 183 025 forintot vett ki a pénztárból. Akkor sikkasztás miatt nyomoztak ellene – írta az Origo.

Kiemelt kép: Berki Krisztián – Forrás: TV2

Exit mobile version