Site icon LikeNews

Autós üldözés Kecskeméten, lövések is dördültek

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem.

Több szabályt megszegett

Menekülés közben több szabályszegést is elkövetett, végül balesetet szenvedett. A járműben tartózkodó három személy ezután is menekülni akart, végül az egyenruhások elfogták őket.

Túllépte a megengedett sebességet

A Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársai 2020. december 4-én sebesség-ellenőrzést végeztek a megyeszékhelyen. Ennek során dél körül kiszűrtek egy személygépkocsit, amelynek a sofőrje jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb – 50 km/h – sebességet.

A rendőrök meg akarták állítani

Az autót a rendőrök meg akarták állítani, de a járművezető megállás nélkül továbbhajtott, ezért a járőrök – megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával – követni kezdték.

Menekülni kezdett, nekiment egy rendőrautónak is

Menekülés közben a sofőr több szabályt is megszegett: többek között átment a piros jelzésen és Lajosmizse felé haladva szándékosan nekiment egy rendőrautónak.

Többeket veszélyeztetett

A közlekedés más résztvevőit és az őt megállítani szándékozó rendőröket is veszélyeztette, ezért az autót több szolgálati személygépkocsival követték.

Végül fának ütközött

A férfi végül az 5211-es számú út Kunadacs és Kunszentmiklós közötti szakaszán letért az útról, és fának ütközött. A kocsiból kiugró járművezető támadólag lépett fel a felé közeledő rendőrrel szemben, aki ezért három figyelmeztető lövést adott le.

Lövések is dördültek

A szabályosan, levegőbe leadott lövések következtében senki nem sérült meg. A járműben utazó másik két személy gyalog akart továbbmenekülni. A jogszerű és szakszerű intézkedésnek köszönhetően a rendőrök mindhárom személyt elfogták.

Eljárás indult

A Kecskeméti Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit, írja a police.hu.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version