Site icon LikeNews

Meghalt a legendás focista, Diego Maradona

Argetín lapok tájékoztatása szerint 60 éves korában szívleállás következtében elhunyt a legendás focista, Diego Maradona.

Néhány héttel ezelőtt került kórházba

Maradona néhány héttel ezelőtt került kórházba, bár az állapotáról sokat nem árultak akkor el, annyit viszont lehetett tudni, hogy nincs összefüggésben a koronavírussal. Viszont pszichésen nem érzi jól magát, ami a fizikai állapotára is kihat.

Segítségre van szüksége

„Segítségre van szüksége, és most kell segíteni neki. Nem könnyű Diego Maradonának lenni” – mondta orvosa, a hvg cikkéből pedig az is kiderült, hogy Maradonát egy Buenos Aires melletti magánkórházban ápolták.

Helyi lapok azt írják elhunyt

Argentin lapok tájékoztatása szerint Diego Maradona a mai napon szívleállás következtében meghalt. A Clarin nevű lap állítása szerint Tigre-i otthonában hunyt el a legendás labdarúgó. A hírt egyébként a CNN Brasil tette közzé a Twitteren, időközben pedig a BBC is megerősítette a szomorú hírt. Elsődleges információk szerint Maradina szíve az otthonában állt le.

Régóta beteg volt

A világbajnok labdarúgó már régóta betegséggel küzdött, november elején azonban még arról szóltak a hírek, hogy megműtötték és sikeresen eltávolítottak egy vérrögöt az agyából. A rutinműtétre a már említett magánklinikán került sor, Maradona szóvívője pedig akkor azt mondta, hogy komplikáció mentes volt a beavatkozás.

Haza is engedték a kórházból

A focistát néhány nap múlva haza is engedték a kórházból, a lánya ápolta a lábadozó legendát, aki ma váratlanul – alig három héttel 60. születésnapja után – meghalt.

Élete

Maradona a Buenos Aires melletti Lanús városában született, és az argentin főváros központjától délre fekvő Villa Fiorito nevű szegénynegyedben nőtt fel. A szülei Corrientes tartományból származtak. Családjában három nővére után ő volt az első fiúgyermek, később két öccse született, Hugo és Eduardo, utóbbiak szintén profi labdarúgók voltak.

A tehetsége hamar megmutatkozott

Már 10 éves korában megmutatkozott rendkívüli tehetsége, ekkoriban egy kis helyi egyesületben, az Estrella Rojaban játszott. Hamarosan az Argentinos Juniors korosztályos csapatába (Cebollitas) került, 12 évesen a felnőtt élvonalbeli mérkőzések szüneteiben sokakat szórakoztatott trükkjeivel.

A legmeghatározótt futballista

Maradona a nyolcvanas évek legmeghatározóbb futballistái közé tartozott. Az argentin válogatott szerelését 1977 és 1994 között összesen 91-szer viselhette, ezeken 34 gólt szerzett. Legnagyobb sikere egyértelműen az 1986-os világbajnoki cím, ahol szinte egymaga vezette győzelemre válogatottját, írja az nso. Klubszinten a Napolival forrt össze a neve. 1984-ben a Barcelonától igazolt a dél-olaszokhoz, ahol kétszeres olasz bajnok lett (1987, 1990), Olasz Kupát (1987), Szuperkupát (1990) és UEFA-kupát (1989) nyert.

Kiemelt kép: Diego Maradona

Exit mobile version