Site icon LikeNews

„Az elmúlt évek során nem vettem észre, milyen nyomás alatt van a fiam” – magát hibáztatja a történtekért az az anya, akinek fia óra közben támadt tanárnőjére

A támadás egyetlen percére sem emlékszik H. András, aki tavaly egy hármas osztályzatért szurkálta össze osztályfőnökét Győrben – legalább is ezt állította a bíróságon. A diák édesanyja magát hibáztatja a történttekért.

Összeszurkálta tanárnőjét

Tavaly decemberben szurkálta össze az órán tanárnőjét egy 18 éves fiú Győrben. Az éltanulónak számító Andris ugyanis fizikaórán osztályfőnöke, B.-né Mónika mögé sétált azzal az ürüggyel, hogy megmutassa leckéjét, végül azonban előkapta tízcentis kését, és az asszony hátába vágta, majd az osztálytársai szeme láttára többször is lesújtott a sikoltozó Mónikára.

Az egyik tanuló segített a tanárnőnek

A késelést csak akkor hagyta abba, amikor egyik osztálytársa tanárnőjük segítségére sietett, és kicsavarta a kést András kezéből.

Hármast kapott matekból

H. András azért borult ki, mert hármast kapott matekból. Ezt pedig képtelen volt feldolgozni. Később levelet írt a tanárnőjének, aki azt mondta, hogy megbocsájtott diákjának.

Bíróság előtt

A diák hétfőn állt bíróság elé, ahol azt mondta, egyáltalán nem tervezte, hogy végez a tanárával, és a szurkálás egyetlen percére sem emlékszik.

Aludni sem tudott a teljesítménykényszertől

„A legelső, amire emlékszem, hogy az osztálytársam kéri tőlem a kést, az utolsó kép pedig az, hogy megyek ki a tanárnőhöz” – mondta H. András a bíróságon. Állítja, hogy a késelést megelőző időkben már olyan lelki nyomást érzett a teljesítéskényszer miatti stressztől, hogy már aludni sem tudott.

Fizikai tünetei is voltak

András arról is beszélt, hogy megviselték ezek a dolgok, folyamatosan hasmenése és hányingere volt.

Korábban mást mondott a bíróságon

A diák korábban azt vallotta, hogy szándékosan akarta megsebzeni a tanárnőt. „Szerettem volna megkérdezni tőle, miért így tanít. Eszembe jutott, mi lesz a matekommal, a hármas elfogadhatatlan volt. Ott már felötlött bennem, hogy nem beszélek vele, hanem fizikai sérelmet okozok neki. Azt akartam, hogy elvigye a mentő, hogy rájöjjön, hogy a tanítási módszerei nem a legjobbak, de megölni nem akartam – mondta akkor.

A tanú koronavírusos

A tárgyaláson meghallgatták volna András volt osztálytársát, Bálintot, aki végül tanárnőjét megmentve kivette társa kezéből a kést, a fiú azonban a koronavírus miatt karanténban volt.

András édesanyja magát hibáztatja

„Az elmúlt évek során nem vettem észre, milyen nyomás alatt van a fiam. Ha pszichológusi vagy orvosi segítséget kap, ez megelőzhető lett volna” – mondta az asszony. A megszúrt tanárnő nem vett részt a tárgyaláson.

Kiemelt kép: helyszínelés a késelés után – Forrás: police.hu

Exit mobile version