Site icon LikeNews

“Az én autómmal öltek meg két embert” – az aszódi javítóintézetből szökött meg az a 17 éves fiú, aki egy lopott autóval egy idős házaspár halálát okozta

Egy mozgássérült embertől lopta O. Roland azt az autót, amellyel kioltotta két ember életét a 21-es út salgótarjáni szakaszán. Az aszódi javítóintézetből hónapok óta szökésben lévő fiatal ittasan, jogosítvány nélkül vezette a Honda Civicet.

Frontális ütközés

Salgótarján környékén autózott a 17 éves fiú csütörtökön, amikor autójával átsodródott a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött az ott közlekedő másik gépkocsival – írta a Kekvillogo.hu

Ketten meghaltak

A balesetben a vétlen jármű vezetője és utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az Opelben egy idős házaspár utazott, mindketten a helyszínen haltak meg.

Ellopta az autót

A baleset után kiderült, hogy O. Roland jogosítvány nélkül vezette az autót. A járművet a baleset előtt nemsokkal lopta el Karancslapujtőn.

„Azóta sírok”

„Képtelen vagyok magamhoz térni, amióta megtudtam, hogy az én autómmal öltek meg két embert. Azóta sírok. Amikor reggel kinéztem, megdöbbenve láttam, hogy a kocsi nem áll a ház előtt, aztán a rendőrök értesítettek, hogy mi történt” – mondta az autó tulajdonosa a Blikknek.

Semmit nem hallott

„Bevallom, én semmit nem hallottam, a tolvaj észrevétlenül vitte el az autómat. Én mozgássérült vagyok, egy barátom szokta az autót vezetni. Ahogy láttam, egy ép darab nem maradt belőle. De ez nem is számít, az bánt, hogy két vétlen ember így meghalt” – mondta zokogva a férfi.

Lopás miatt került javítóintézetbe

Roland is Karancslapujtőn élt, de lopások miatt az aszódi javítóintézetbe küldték. Legutóbb hazaengedték jutalomként, onnan visszament, ám pár nap múlva lelécelt, azóta a rendőrség is kereste.

Állítólag nem a szüleinél bujkált

„Kérem, mindenki higgye el, mi nem bújtattuk, fogalmam sincs, hónapok óta merre lófrált. Mi is telefonon tudtuk meg, hogy milyen borzalmas dolgot csinált. Meg akartuk látogatni a kórházban, ahová most vitték, de nem engedtek oda” – mondta Roland édesanyja.

„Nem rossz fiú”

„Nekem mindig a fiam marad, és most sem hagyom el, de a szívem szakad meg a két idős emberért. Roland egyébként nem egy rossz gyerek, márciusban már szabadult volna, nagyon vártuk haza, hogy végre tiszta lappal új életet kezdhessen. Ez most, azt hiszem, nagyon távolra kerül” – mondta Zsanett.

Hosszú időre kerülhet börtönbe

O. Rolandnak halálos közúti baleset gondatlan okozása és lopás miatt kell felelnie, valószínűleg hosszú börtönévek várnak rá.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a baleset után – Forrás: police.hu

Exit mobile version