Site icon LikeNews

Az év férfi hangja asztalosnak állt – nem veti meg a kétkezi munkát Varga Feri

Bár már vannak fellépései, de a kétkezi munkát nem hagyja abba Varga Feri. Egyrészt azért, mert jól jönnek a pluszforintok a családi költségvetésbe, másrészt meg azért, mert kedvét leli az alkotásban.

Már korábban is tudtuk, szépen énekel, nem hiába lett 2006-ban a Megasztár 2. helyezettjeként az év férfi-hangja, de az csak a karanténhónapok alatt derült ki a nyilvánosság számára Varga Feriről, hogy ezermester lakozik benne. Igazi férfiként mindent megcsinál a ház körül: szerel, csiszol, kertet rendez és akkor sem esett kétségbe, amikor elmaradtak a fellépéseik feleségével, Balássy Bettyvel. Három gyereket ne­velnek, Róza Anna idén lesz nyolcéves, Dániel Máté hat, és Miksa Bendegúz pedig még nincs kétéves. Ezért a mikrofont hamar fűrészre és csiszolóra cserélte, amikor megcsappantak a bevételek. A járvány enyhülésével a fellépések is szépen lassan kezdenek visszatérni életükbe, ő továbbra is szeretne asztalosként is dolgozni.

– A karantén előtt inkább hobbiként űztem az asztalosságot, kilomiztam valamilyen fotelt vagy asztalt, aztán felújítottam – mesélte a Borsnak Feri.

– Már vannak fellépéseink, de nem lehet tudni, mikor jön a járvány második hulláma. Ezért úgy döntöttem, továbbra sem akasztom szögre a szerszámokat. Szeretem a kétkezi munkát, kedvencem a konyhabútor tervezése és elkészítése. Apró részletekig megtervezem ezeket a bútordarabokat, ami az előnyöm, egyben a hátrányom is, ebben is maximalista vagyok. Van, hogy összeszorítom a fogam és este tizenegyig dolgozom, aztán csak beesem az ágyba. Az ezermester mellett ott van egy biztos támasz, aki nem más, mint a felsége, Betty.

– Betty a Mámmá. Ő tartja és logisztikázza össze a családot. Le a kalappal előtte, hisz a karantén ideje alatt láttam bele igazán, hogy a háztartás vezetése és a három gyermek istápolása mekkora meló így együtt – tette hozzá elismeréssel Feri.

Kiemelt kép: Varga Feri és Balássy Betty – Tv2

Exit mobile version