Site icon LikeNews

„Az nagyon kemény, amikor megtalálod a nagymamát, aki unokájával a kezében halt meg, és az utolsó pillanatig ölelte a kislányt” – mondta a Hableányhoz lemerült mentőbúvár

Pocsék idő volt 2019. május 29-i, szerdai estén Budapesten. Az esős hűvös időben mégis városnéző hajókirándulásra indult a Hableány. A fedélzetre felszálló turisták biztosan nem gondolták, hogy nem sokkal később az évszázad dunai hajókatasztrófájának részesei lesznek. Most megszólalt az egyik mentőbúvár, aki elmondta mit látott, hogyan élte meg a tragikus baleset mentőmunkálatait.

Az egyik pillanatban még az ágyában feküdt, a másikban már egy szirénázó konvojban hajtott a fővárosba, hogy aztán 70 kilós felszerelésével, palackokkal egy 20 kilós sisakban kollégáival leereszkedjenek oda, ahová senki nem mert. Szatmári Zsolt búvár a Borsnak mesélt arról, hogyan látta ő minden idők legnagyobb hajókatasztrófáját, a Hableány tragédiáját.

Ügyészek, jogászok hada, a túlélők és az áldozatok hozzátartozói keresik még most is a választ arra a kérdésre, hogy vajon mi történhetett két évvel ezelőtt azon az esős szerdai éjszakán, amikor a Hableány sétahajó, fedélzetén 35 emberrel felborult és elsüllyedt a budapesti Margit híd lábánál.

Zsolt szerényen csak a tragédia egyik résztvevőjének titulálja önmagát, pedig már 30 éve van a szakmában és több mint 10.000 órát merült. 11 évig a Magyar Honvédség hivatásos búvároktatójaként dolgozott, mialatt közel 1000 katonai búvárt képzett ki. 2009-ben az év oktatója lett. Baján volt, amikor megkapta a riasztást.

Rendőrségi felvezetéssel jöttünk Bajától Budapestig. Ahogy vonult a konvoj, mindenütt leállították a forgalmat. Emlékszem még a villamosokat is. A helyszínre érve egy hihetetlenül felkészült csapattal találkoztunk. A TEK is megérkezett, és Hajdú tábornok átvette a mentés irányítását, kiadta a merülési parancsot – mesélte a Borsnak Zsolt, aki tisztában, volt azzal, hogy élő embert már nem tudnak ennyi idő után az elsüllyedt roncsból kimenteni.

„Mi szakemberek tudtuk, ilyen vízállásnál nem lehet menteni, életveszélyes. Túlságosan magas. De azt is tudtuk, hogy folyamatosan apad, és hát menni kellett, mert szükség volt az információra, mégiscsak mi voltunk itthon” – mondta a lapnak Zsolt.

Közben a tragédia hírére tömegek jelentek meg a Margit híd lábánál. Rengeteg nézelődő, tévéstáb figyelte, kamerázta minden lépésüket. A dél-koreai nagykövet, a külügyminiszter és számos vezető érkezett a helyszínre és pár nap múlva megérkeztek a hozzátartozók is.

„Lenyűgözött, ahogy belépett a TEK, és behozott egy teljesen új szemléletet. Pszichológiailag közelítették meg az egészet. A megszokott parancsuralmi rendszer helyett ezúttal egy minden részletre figyelő operatív munka zajlott a háttérben. Minden be volt kamerázva, mikrofonozva. Minden mondatnak súlya és jelentősége volt” – mesélte a búvár, majd így folytatta:

„Az egyik kollégám lent állt a meder alján, amikor meghallott egy hídon közlekedő fagylaltoskocsit, azzal a jellegzetes dallammal. Elszólta magát, hogy úgy enne egy fagyit. Mire feljött, ott volt a jégkrém” – mesélte Zsolt. Szerinte ezzel a szemlélettel kihozták a mentésben résztvevőkből azt a rejtett tartalékot, amiről nem is tudták, hogy bennük van. Szükségük is volt rá, hisz a mentés iszonyatos lelki és fizikai nyomással járt.

„Az nagyon kemény, amikor megtalálod a nagymamát, aki unokájával a kezében halt meg, és az utolsó pillanatig védte, ölelte a kislányt. Az is embert próbáló volt, amikor az egyik társamat rászorította a létrára az ár, és nem tudott kijönni a vízből, azt viszont felemelő volt látni, ahogyan a szemem előtt szövődtek barátságok, megkaptunk minden bizalmat és tiszteletet” – idézte fel azokat a napokat Zsolt.

Mécsesek, harangszó és virá­gok kíséretében emlékeztek meg a Hableány katasztrófájára. A Margit híd pesti hídfőjénél 28 szál virágból álló koszorút helyeztek a vízre az elhunyt 28 utas és legénység emlékére.

„Itt nem a víz, nem az időjárás és nem is a páromék hi­báztak. A tragédiáért a Viking kapitánya a felelős” – nyilatkozta könnyek között a Ripostnak Mariann, a Hableány matrózának, Tóth Jánosnak egykori élettársa. A Hableány 53 éves matrózát még most is gyászolja egykori barátnője, aki végigzokogta a szertartást.

„Azt ígérte, félóra, és visszahív, ha kikötöttek, de nem hívott. Soha többet nem hallottam a hangját. Hajnali négy órakor értesültem a tragédiáról. Előbb a kikötőbe ro­hantam, aztán a kórházakba, hátha túlélte. Hat napig a Duna partján állva figyeltem a kutatást, és reménykedtem, hogy Jani élve előkerül. Összeomlottam, amikor a járőrök a lakásomon értesítettek, hogy megtalálták a holttestét” – emlékezett vissza a tragédia utáni napokra Ma­riann.

A Viking szállodahajó 2019. május 29-én, nem sokkal este kilenc óra előtt futott ki az Akadémia nevű állomásról. A szállodahajó 21 óra után 5 perccel nekiütközött a Hableánynak, és maga előtt belenyomta a Dunába. A majdnem 30 méteres városnéző hajó nagyjából 30 másodperc alatt teljesen elsüllyedt.

A tragédia után két évvel még mindig nem tisztázódott az, hogy mi történt azon az esős, szerdai éjszakán. Minden idők legnagyobb magyar hajóbalesetének tárgyalása jelenleg is zajlik, ahol a Viking 64 éves ukrán kapitánya ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége, és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette mi­att emeltek vádat, egy utas azóta sem került elő.

Kiemelt kép: Emlékhely a Hableány elsüllyedésének helyén – Forrás: BudaPestkornyeke.hu

Exit mobile version