Site icon LikeNews

Azonosították az M5-ös autópályán történt baleset hét áldozatát

Azonosították az M5-ös autópályán, Balástya közelében egy héttel ezelőtt történt halálos baleset valamennyi áldozatát – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn a sajtóval.

Október 28-án hajnali fél három körül az autópálya 146-os kilométerénél egy kamion és két gépkocsi ütközött össze.

A Budapest felé tartó szerb teherautó – a nyomozás eddigi adatai szerint műszaki hiba miatt – a szalagkorlátot átszakítva áttért a szemközti sávokba, ahol két személygépjárművel ütközött.

Heten meghaltak

Az ütközés pillanatában a járművek kigyulladtak, és az autókban heten meghaltak – mondta Szabó Szilvia a Csongrád-megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője

A rendőrség felkérésére a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ megállapította, hogy az egyik autóban egy négytagú román család, míg a másik járműben két koszovói és egy koszovói-belga kettős állampolgár utazott – közölte a százados.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a baleset körülményeit a büntetőeljárás szabályai szerint, valamennyi részlet feltárása érdekében továbbra is vizsgálja.

Ahogy azt korábban írtuk itt a LikeNews.hu hírportálon a Budapest felé vezető oldalon csak a leállósávon araszolt akkor a forgalom. A térségben sűrű köd volt, helyenként 100 m alá is lecsökkent a látótávolság.

MTI/LikeNews, Kiemelt kép: A baleset helyszínén készült felvétel – Forrás: Facebook

Exit mobile version