Új szabály lép életbe októbertől a Mogyoródi úti Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban. Az intézményt hétvégente bezárják, ami már csak azért nagyon aggályos, mert sokan pont azért ezt a kollégiumot választották, mert az hétvégéken is nyitva volt.

Hétvégére bezárják

Az  RTL Klub riportjából kiderült, hogy az új szabály értelmében a diákoknak péntekenként délután 16 óráig kell elhagyniuk az épületet, amit vasárnap délután nyitnak ki újra. Erről a héten értesítették a kollégiumban lakó diákokat, akik nem értik, miért szeptember végén szóltak nekik a változásról. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nehéz lesz megoldani

A nyilatkozó diákok elmondása szerint sokaknak még péntek délután és este is vannak óráik, így nem lesz túl egyszerű megoldani a hetente kiköltözést.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Ezt gondolják a tanulók

Az egyik tanuló úgy véli már az is sokat segítene a helyzeten, ha péntekenként egy felügyelő lenne a kollégiumban, „így akinek dolga van az épületben, vagy órája, azt meg tudnánk oldani, de sajnos egyelőre úgy tűnik, nem lesz erre lehetőség”.

Másik kollégium

Azoknak a diákoknak, akik nem tudnak hazautazni, vagy Budapesten szeretnének maradni, azt ajánlották fel, hogy hétvégére másik kollégiumokba költözhetnek át.

Nem tudni, miért van rá szükség

Az egyelőre még nem világos, hogy a bezárásra miért is van szükség, a diákok és a szülők úgy gondolják, hogy a megemelkedett rezsiköltségek állhatnak a háttérben. A kollégiumot fenntartó Közép-Pesti Tankerületi Központ energiatakarékossággal indokolta a változást.

Csökkent az elhelyezést kérők száma

A tankerület az RTL Klubnak azt nyilatkozta, hogy csökkent az elhelyezést kérő fiatalok száma, ezért október elsejétől kevesebb ügyeletes intézmény lesz. Továbbá hozzátették, hogy a korábbi években is rendszeresen költöztek hétvégente a diákok egyik kollégiumból a másikba, és a tankerület szerint ez nem okozhat nagy problémát, mert az épületek csupán néhány sarokra vannak egymástól. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A teljes riport itt nézhető vissza:

Ez is érdekelhet:

Százak lakhatása volt veszélyben: Karácsony Gergely eredménytelen próbálkozása után a csepeli polgármester oldotta meg a munkásszálló kérdését

Kiemelt kép: RTL Klub videorészlet