Site icon LikeNews

Verekedni kezdett egy férfi, mert nem szolgálták ki a nyugdíjasok idősávjában

A nyugdíjasok délelőtti idősávjában akart sört és chipset venni egy 30 éves újpesti hajléktalan férfi. Nem szolgálták ki, ezért verekedni kezdett, 90 napos elzárás lett a vége. Az esetről készült videó a cikkünk alján indítható el.

A bűncselekmény március 29-én, vasárnap 10 óra 30 perckor történt, amikor a férfi az előző nap éjféltől bevezetett, a 65 év felettiek délelőtt 9 óra és 12 óra közötti élelmiszerbolt látogatási idősávját megszegve sört, valamint chipset próbált vásárolni egy újpesti kisboltban – írja a KÉKFÉNY.com portál.

Az eladó már akkor figyelmeztette az új szabályra fiatal vásárlóját, amikor ő még csak a polcoknál keresgélt. A vásárló viszont ezt figyelmen kívül hagyta, és a pénztárhoz ment, hogy fizessen. Az eladó nem fogadta el a pénzt, a férfi pedig szitkozódni kezdett. 

Ekkor lépett színre a történet harmadik szereplője, egy idős vásárló, aki kérdőre vonta a boltba illegálisan tartózkodó férfit. 

Ezt követően a férfi háromszor felpofozta a reklamáló vásárlót, a polcokról pedig elkezdte ledobálni az árut.

Az akciójelent ezzel még nem ért véget, mert a bolti eladó a megtámadott vásárlója segítségére sietett ezért ő is kapott egy pofont, és nekiesett az egyik polcnak. A dühöngő férfit végül a többi vásárló fogta le, és a videó alapján szinte kidobták az üzletből. 

Az ügyészség közleménye szerint gyorsított eljárásban, garázdaság vétsége miatt előállították, és a bíróság jogerősen 90 nap elzárásra ítélte. Az esetről készült biztonsági kamerás felvételt alább lehet elindítani.

Kiemelt kép: illusztráció – Forrás: MTI/Parragh Csaba

Exit mobile version