Site icon LikeNews

Berki Krisztián a bíróságon kiröhögte azt a buszsofőrt, aki előtt büntetőfékezett – a vádhatóság szerint

Hétfő délelőtt megkezdődött Berki Krisztián büntetőfékezős tárgyalása. Ma a celebet, a feleségét és a buszsofőrt hallgatták meg. A tévés celeb többször hangosan nevetgélt a buszsofőr vallomásán, Berkit a bíró rendre intette.

Az elsők között számoltunk be arról itt a BudaPestkörnyélke.hu hírportálon, hogy az ügyészség vádja szerint büntetőfékezett Berki Krisztián a 3. kerületben egy BKV busz előtt, ezzel a buszt hirtelen megállásra kényszerítette. Az utasok előre dőltek, megijedtek, a busz pedig nekikoccant Berki luxusautójának.

A mai tárgyaláson Berki Krisztián a következőt állította: “Szlovákiából egy kirándulásról érkeztem haza. A Pünkösdfürdő utcánál tapasztaltam, hogy a busz jobbra indexel, lehúzódik, de nem engedte, hogy megelőzzem. Utólag tudtam meg, hogy szabálytalanul akartam előzni, ezt nem tudtam.” – mondta a celeb a Blikk tudósítása szerint, majd így folytatta:

„Szerettem volna minél hamarabb túlesni az előzésen, úgy éreztem, hogy a sofőr nem szimpatizál, erőszakos, agresszív vezetési stílusa volt. Végül kielőztem, visszatértem a sávomba, akkor szólt a feleségem, hogy megérkeztünk. A feleségem a térképem, a navigációm, egy házat akartunk megnézni, oda mentünk. Láttam, hogy a lakópark kapuja zárva van, a másik oldalon pedig egy pocsolya volt, ezért a szervizútra akartam kanyarodni, a tükörben láttam, hogy a busz nem lassít, majd belém jött.” – mondta a celeb.

Berki a bíró kérdésére elmondta, hogy korábban is előzött itt buszt, arra nem tudott választ adni, hogy miért tette ezt rendszeresen, holott tábla és záróvonal is tiltja az adott helyen az előzést. A bírói kérdésre azt is bevallotta, hogy valószínűleg átlépte a megengedett sebességet előzéskor.

Közben a tárgyalásra megérkezett a közlekedési szakértő, Császár Gergely. Azt fejtegetik, hogy a busz megállhatott-e volna? A buszsofőr lassító majd vészfékezést alkalmazott, a kettő közt. A szakértő elmondta, ha a buszsofőr végig fékez, más intenzitással, akkor elkerülhető lett volna az ütközés. 

A buszsofőr, Sz. Zsolt először szólal meg a baleset óta: a férfi elmondta, hogy Berki Krisztián nagyobb sebességgel megelőzte őt, majd bevágott elé, és intenzíven fékezett. Ő is intenzíven fékezett, de a koccanás után álltak meg.

Berki a buszsofőr vallomása közben végig kuncog, hangosan nevet, méltatlankodik, sóhajtozik – a buszos állítja: Berki állóra fékezte az autót. A sofőr elmondta, hogy a híresség indokolatlanul fékezte az autót, és bár azt gondolja, hogy Berki nem akart balesetet okozni, de veszélyes helyzetet teremtett a tettével.

A bíró rászólt Berki Krisztiánra, ha valami nem tetszik neki, akkor azt tartsa meg magának. A celeb ezután a buszsofőrtől kérdezett, többször ingerülten szólította fel a tanút, hogy válaszoljon a kérdésére, a bírónak kellett többször közbeszólni, hogy a tanú ezt teszi.

Berki Krisztián még 2018-ban okozta azt a balesetet, amiért most bíróság előtt áll. A celeb különböző műsorokban és újságokban már megpróbálta kimagyarázni magát, de a hatóságokat nem győzte meg, különösen azért nem, mert videófelvétel is készült az esetről. Az ügyészség letöltendő börtönt kér Berki Krisztiánra. Itt nézheted meg az esetről készült videót.

Kiemelt kép: Berki Krisztián

Exit mobile version