Site icon LikeNews

Berki Krisztián esetéből nem tanult az M3-as bevezetőn, büntetőfékező autós, nagy balesetet okozott

Nem tetszett a Dacia sofőrjének valami az úton az M3-as bevezetőjén ezért a fékbe taposott, hogy megbüntesse a mögötte szabályosan haladó autóst, aki emiatt betonfalnak csapódott. A hónap elején egy hasonló manőver miatt Berki Krisztián első fokon két év börtönt kapott, négy évre felfüggesztve és a jogsiját is elvették. Úgy tűnik a Dacia sofőrje nem tanult a volt TV2-es celeb ügyéből.

Egyszerre soroltak ugyanabba a sávba

Az M3-as autópálya bevezető szakaszán a Hungária körút irányába közlekedett két autó július 21-én korán reggel. Egyikük a belső sávból, másikuk a külső sávból egyszerre sorolt be a középső sávba. A két autó közel volt egymáshoz, de nem ütköztek össze. 

Fékbe taposott a Dacia sofőrje

A Peugeot ezután a középső sávból tovább sorolt a belső sávba, ekkor a Dacia sofőrje visszavágott elé, majd hirtelen szándékosan vészfékezte járművét, így akarta megbüntetni a Peugeot vezetőjét a korábbi manőverért.

Elrántotta a kormányt

A Peugeot-t vezető férfi elrántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de megcsúszott, és a betonfalnak ütközött. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

Eljárást indítottak a büntetőfékező ellen

A Daciát vezető, büntetőfékező 38 éves K. Krisztián ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást; a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és bevonták a jogsiját.

Berki Krisztiánt elítélték

Alig két hete a bíróság egyrendbeli közúti veszélyeztetésért és egyrendbeli rongálásért kimondta Berki Krisztián bűnösségét. Két év szabadságvesztésre ítélte, négy év próbaidőre felfüggesztve, emellett két évre elvették a jogosítványát és 625 ezer forintos pénzbüntetésre is ítélték a büntetőfékező celebet.

Indokolatlan vészfékezés

A Berki-tárgyaláson az ügyész így kezdte a beszédét: „Nagyon nagy szerencse, hogy az esetről készült kamerafelvétel, mert így pontosan látható, hogy mi is történt valójában. Minden jel arra mutat, hogy a vádlott indokolatlan vészféket alkalmazott, amelyet forgalmi okok nem indokoltak.” A videót ebben a cikkben nézheted meg.

Semmi sem indokolta, hogy a fékbe taposson

A buszban több mint 2,5 millió, Berki Krisztián bérelt Bentley-jében pedig  több mint 14 millió forintnyi kár keletkezett. A bíróságon az ügyész hozzátette: „A vallomásokból és egyéb bizonyítékokból egyértelmű, hogy semmi nem indokolta Berki Krisztiánnak, hogy megálljon, holott fel kellett volna mérnie, hogy tettével veszélyhelyzetet okoz. 

Nem éri meg arcoskodni

Ha az M3-as bevezetőn büntetőfékezett sofőrről a bíróság is kimondja, hogy tényleg indokolatlanul taposott bele a fékbe, ő is két évet kaphat, talán felfüggesztve, de a jogsiját biztosan hosszú időre bevonják. Megérte arcoskodni? A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Berki Krisztián – BPK-montázs (Berki fotójának forrása: Facebook/Berki Krisztián hivatalos oldala)

Exit mobile version