Site icon LikeNews

Bill Gates elárulta mesés gazdagságának titkát – nem is gondolnád, mi az!

Éveken keresztül a világ leggazdagabb embere volt, ma már szegény csak a második. Bill Gates a Microsoft tulajdonosa elmondta, hogy minek köszönheti a vagyonosodását.

A 106 milliárd dollárt, vagyis 31.800 milliárd forintnak, Magyarország minden egyes cégének, emberének egy teljes évi bevételénél is nagyobb összeg tulajdonosának van egy egyszerű, de úgy tűnik, jól működő pénzcsináló trükkje.

A Bloomberg nevű gazdasági hírügynökségnek azt mondta, hogy a vagyonfelhalmozásnak nem az a lényege, hogy az ember készpénzben ül, hanem a vagyonon belül a részvények arányát 60 százalék felett tartja.

Vagyis a részvénytúlsúlyos befektetési stratégia segítette Bill Gatest ahhoz, hogy csak idén eddig 17 milliárd dollárt adjon hozzá vagyonához, amely így már eléri a 106 milliárdot, ezzel pedig Jeff Bezos, az Amazon tulaja mögött a világ második leggazdagabb embere.

A beszámoló szerint hétfőn Gates vagyonából mintegy 60 milliárd dollár volt részvényekben, miközben egy átlagos amerikai családi vagyonkezelőnél a részvények aránya a befektetéseken belül mintegy 32%-ot tesz ki – írja a Portfolió.

Gates a Bloombergnek adott televíziós interjúban beszélt arról, hogy bár nem hiszi, hogy bevezetnék az USA-ban a vagyonadót, ő nem lenne ellene, ha mégis. Sőt, szerinte a már létező ingatlanadó mértékét is emelni kellene a néhány évtizede még működő 55%-ra.

Exit mobile version