Site icon LikeNews

Bodrogi Gyulára a felesége vigyáz, mert repedt bordákkal állt színpadra

Bodrogi Gyula augusztus végén szenvedett balesetet. Ahelyett, hogy pihenne, gőzerővel dolgozik, pedig még fájdalmai vannak.

A 86 éves Bodrogi Gyula fiatalokat megszégyenítő lendülettel éli az életét, és esze ágában sincs pihenni. Augusztus végén épp a Nemzeti Színházban próbált egy darabot, amikor elvesztette egyensúlyát, és lezuhant egy dobogóról.

A színész hallani sem akart arról, hogy mentőt hívjanak hozzá, fájdalmai azonban napokkal később sem múltak, így kénytelen volt orvoshoz menni. Kiderült, hogy Bodroginak elrepedtek a bordái, és azt kérték tőle, pihenjen, ő azonban szinte rögtön munkába állt – írja a Life.hu

 A minap Szenes Iván emlékkoncertjére volt hivatalos, ahol nem csak énekelt, szavalt, de az egész műsort is levezette a legenda lányával, Szenes Andreával.

„Jól érzem magam, gyógyulok és Angéla is vigyáz rám. Köhögésnél, nevetésnél fáj egy kicsit, még nem tudok ráfeküdni, de nincs nagy gond”– mondta a színész a Blikknek.

„Már volt forgatni, most itt vagyunk, és látja, milyen jó kedvű! Táncol a színpadon, ez élteti. Adtam neki egy fájdalomcsillapítót, így jobban viseli. Hívták a Nemzetibe is próbálni, megkapta a szöveget, kétszer elolvasta, aztán minden ott volt a fejében, csodálatos ember, imádom”– tette hozzá Bodrogi felesége, Angéla, aki azt is elárulta, hogy a színész csendes beteg, nem panaszkodik, és a legnehezebben azt viseli, ha otthon kell ülnie.

Kiemelt kép: Bodrogi Gyula

Exit mobile version