Site icon LikeNews

Brutális támadás Bács-Kiskunban: Ezért verte ájultra egy ismerősét ez a férfi kocsmában

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki 2020 februárjában egy kiskunhalasi kocsmában úgy megverte az egyik ismerősét, hogy a sértett életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

Már többször összeszólalkoztak

A vádirat szerint vádlott és a sértett alkalmi ismerősök voltak, időnként összetalálkoztak egy kiskunhalasi sörözőben, ahová mindketten bejáratosak voltak. Korábban előfordult már, hogy összeszólalkoztak, de verekedés nem történt.

Kutyájával ment be a kocsmába a vádlott

A vádlott 2020. február 29-én kutyasétáltatás közben ismét betért a kocsmába, ahol a sértett más vendégekkel együtt már ott volt. Egy idő után a vádlott és a sértett vitatkozni kezdtek. A konfliktus oka az volt, hogy a sértett kifogásolta, hogy a vádlott behozta a kutyáját a kocsmába és ott fegyelmezte.

Dulakodni kezdtek

A vita közben dulakodtak, kölcsönösen lökdösték egymást, majd a vádlott ököllel megütötte a sértettet a felsőtestén, amitől a férfi elesett.

Ököllel ment neki annak, aki beszólt

Miután feltápászkodott, a vádlott újból, nagy erővel, ököllel megütötte a sértett arcát, amitől az ismerős hanyatt esett, fejének hátsó része a kocsma kövezetéhez csapódott és elvesztette az eszméletét.

Hívták a mentőket

Ezután érkezett a vádlott élettársa, aki azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították az eszméletlen férfit. A sértett a bántalmazás miatt életveszélyes fejsérüléseket szenvedett.

Vádat emeltek ellene

A vádlott szabadlábon várja a tárgyalást, őt a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni, írja az ügyészség.

Nem ez az első hasonló kocsmai verekdés

Néhány héttel ezelőtt a KékVillogó számolt be róla, hogy kis híján belehalt sérüléseibe azt a férfi, akit ismerősei a kocsmában vertek meg. Miután mozgásképtelenre verték, egy nádasba vitték, ahol majdnem megfagyott. A kocsma egyik vendége talált rá.

Munka helyett berúgott

A csongrádi férfi egyik délelőtt tért be abba a kocsmába, ahol alapjáraton dolgoznia kellett volna, ehelyett inkább inni kezdett. Délutánra már alaposan berúgott, és dolgozni ugyan nem dolgozott, helyette mindenkivel kötekedett a vendéglőben.

Kellemetlenül viselkedett

A viselkedése már olyan kellemetlenné vált, hogy a pultos és egy másik vendég is megkérte, hogy inkább menjen haza.

EZ IS ÉRDEKELHET! “Az a dolgom, hogy a vendégek kedvében járjak, nevessek a vicceiken” – mondta a kocsmáros aki végignézte, hogy szándékosan leitattnak és megkötöznek egy férfit a vendégek

Úgy megverte, hogy az izmai is leszakadtak

A férfi azonban egy rövid cigiszünet után tovább akart iszogatni, mire a vendég férfi bedühödött, ütni kezdte, fellökte, és olyan erővel rúgta a combját, hogy az egyrészt szilánkosra tört, másrészt pedig még az izma is leszakadt, így teljesen mozgásképtelenné vált, és csak feküdt a pult előtt. 

Nem hívtak mentőt

Nem hívtak mentőt a súlyosan sérült férfihoz, mikor a verekedő férfi rokona megérkezett, a pultos csak annyi kért, hogy tüntessék el a magatehetetlen áldozatot a kocsmából.

A kocsma előtti padra ültették

A két férfi, annak ellenére, hogy a hőmérséklet igencsak fagypont körül volt, ezért egyszerűen kivonszolta áldozatát a kocsma elé, és ott egy padra ültették a férfit, akinek ekkora már olyan fájdalmai voltak, hogy sem ülni, sem feküdni sem tudott.

A nádas szélére dobták a sérültet

Mentőt azonban még ekkor sem hívtak hozzá, inkább fogták magukat, és még hátrébb cipelték, hogy ne szúrja a szemét a kerti budiba igyekvő vendégeknek, és a nádas széléhez hajították, majd pár kör után hazamentek, és teljesen magára hagyták.

Haldoklott a megvert férfi

A fájdalmak közt kínlódó férfi ekkor már sem kiabálni, sem kúszni nem tudott és egyre hidegebb lett. Esélye nem volt arra, hogy segítséget kérjen.

Egy vendég mentette meg az életét

Az egyik vendég a WC helyett a nádashoz ment, hogy elvégezze a dolgát, ekkor találta meg a haldokló sérültet. Azonnal mentőt hívott.

Lett már tragédia kocsmai balhéból

2019 decemberében történt a szörnyű eset, amikor egy helyi férfi italozás közben a kocsma teraszán az asztalra borulva elaludt. Három vendég kitalálta, hogy széket kötöz a hátára, a kezét, a lábát pedig szigetelőszalaggal csomózza össze. Az eset Nagylókon történt.

A pultos videózott

A pultos közben levideózta az egész jelenetet, és a felvételeket elküldte az ismerőseinek. A fél falu szegény Zsolton röhögött. Amikor egy vendég rászólt, hogy engedjék el Zsoltit, azt felelte az egyik férfi, majd kioldozzák.

Zárás után otthagyták Zsoltot

Csakhogy megfeledkeztek róla, záróra után Zsolt a földre esett, és nem tudott felállni. Hajnalban a 4 órás busz sofőrje ment oda hozzá. Ő riasztotta a mentőket és a rendőröket, de addigra annyira kihűlt, hogy az életét már nem tudták megmenteni.

Szándékosan itatták le Zsoltot

Később kiderült, a kocsma vendégei azért töltötték tele hétszer is Zsolt féldecis poharát rummal, hogy később már ne legyen ereje tiltakozni. Utána kizavarták őt a teraszra, mondván: ápolatlan és büdös. A pultosnő olyan cigarettát adott neki, amibe előtte gyufafejet és erős paprikát töltött, majd nevetgélve videóra vette, amint a gyanútlan férfi megrémül a szikrázó cigitől.

Ítélet született

A Székesfehérvári Törvényszéken 2020. november 11. napján megtartott előkészítő ülésen négy terhelt a segítségnyújtás elmulasztása bűntettének elkövetését beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, így a bíróság ítéletet hozott az ügyben.

Ez vár azokra, akiknek közük volt a férfi halálához

A Székesfehérvári Törvényszék ítéletében két vádlottal szemben 1 év börtönbüntetést szabott ki, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, két terhelttel szemben pedig 8 hónap fiatalkorúak fogházbüntetését szabta ki, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság az utóbbi két vádlott tekintetében megállapította, hogy a felfüggesztés próbaideje alatt pártfogó felügyelet alatt állnak.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version