Site icon LikeNews

Csodaszép lett a megújult kaposvári Csiky Gergely Színház

Átadták a mintegy 9,5 milliárd forintból felújított és kibővített kaposvári Csiky Gergely Színházat hétfőn.

A teátrum célja, hogy tartósan meghatározó szereplője legyen a magyar színházi életnek. Olyan intézményként működjön, amely azonos művészeti igényesség mellett ugyanúgy képes elvállalni a tabuk ledöntését, ahogy a hagyományok megőrzését – mondta Fülöp Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes államtitkára, a színház igazgatója.

A teátrum a három éven át tartó, műemléki szempontú kivitelezés során kívül és belül egyaránt megújult, hogy megfeleljen a 21. századi igényeknek. A 9 ezer négyzetméteres, három játszóhelyes épületnek új előcsarnoka lett, nagyterme 450, kamaraterme 150, stúdióterme 50 néző befogadására alkalmas.

A színház különlegessége a világviszonylatban is korszerű, egyes megoldásait tekintve Magyarországon kevés helyen alkalmazott színpadtechnika.

A teátrum úgynevezett felső színpadgépészete teljesen gépesített lett, a színpadba pedig egy nagy dobforgót építettek be süllyedőkkel, liftekkel, amelyek érdekes színpadképek gyors beállítását teszi lehetővé.

Mindez a minden igényt kielégítő, költséghatékonyan üzemeltethető világítás- és hangtechnikával együtt jelentősen növeli az előadások nyújtotta élményt.

Az ünnepélyes megnyitó keretében bemutatták Csiky Gergely Buborékok című vígjátékát, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója rendezett.

Fotók: MTI/Varga György

Exit mobile version