Site icon LikeNews

Drogdílere ásta el az eltűnt férfit (18+ videó)

Holtan találták egy férfit Pest megyében.  Mint kiderült, egy drogdíler a mentők értesítése helyett elásta az erdőben a már halott férfit, akit már régóta kerestek.

Egy 50 éves szentlőrinckátai férfi 2019. április 6-én este otthonából a kocsmába indult, majd eltűnt.

Az eltűnését élettársa jelentette a rendőrségen három nappal később. A Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai elrendelték az eltűnt férfi körözését, és felkutatása érdekében meghallgatták a családtagokat, ismerősöket, megkeresték a telefonszolgáltatókat és egészségügyi intézményeket. Nem találták meg.

Mint kiderült, az eltűntként körözött D. Gyula rendszeres kábítószerfogyasztó volt és eltűnésének estéjén is kábítószer beszerzése miatt kereste fel az egyik környékbeli dílert.

A nyomozók így jutottak el a 30 éves jászfelsőszentgyörgyi M. Róberthez, aki kihallgatása során elismerte, hogy tőle vette a férfi a drogot, aki ebből cigarettát sodorva fogyasztott, amitől rosszul lett és meghalt.

M. Róbert a mentők, illetve az orvos értesítése helyett a holttestet nejlonzsákokba rejtette, három napig őrizte, majd Tóalmás mellett, az erdőben elásta. A rendőröknek meg is mutatta a pontos helyszínt, ahol megtalálták a holttestet.

Erről az alábbi videót tette közé a rendőrség (18+).

Kiemelt kép: helyzíni felvétel – Forrás: police.hu

Exit mobile version