Site icon LikeNews

Javultak a számok: 3870 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 116 beteg

3870 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 254 148 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 116 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5984 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 74 283 fő, az aktív fertőzöttek száma 173 881. Az aktív fertőzöttek 19%-a, az elhunytak 22%-a, a gyógyultak 24%-a budapesti.

Ennyien vannak lélegeztetőgépen

7932 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 674-en vannak lélegeztetőgépen.

Be kell tartani a szabályokat

Müller Cecília hangsúlyozta, hogy türelmesnek kell lenni, annak ellenére, hogy már sok van mögöttünk, így egyre nehezebb elfogadni a helyzetet, betartani a szabályokat.

Hetek mire látszanak a szigorítások eredményei

Az intézkedések bevezetése után három-négy héttel jelennek meg az eredményeik, a halálozások esetében pedig ez az időszak még hosszabb lehet. Csupán a fertőzésszám csökkenése utáni harmadik-negyedik hétre várják azt, hogy az elhunytak számában is javulás mutatkozik – tette hozzá.

Hétfőn döntenek az ünnepekről

Hétfőn döntést hoz a kormány a karácsonyi szabályokról – közölte az országos tisztifőorvos, kiemelve: nagyon rossz irány, hogy tömve vannak a bevásárlóközpontok. Természetes, hogy az emberek meg akarják ajándékozni a szeretteiket, de ezt inkább fegyelemmel, a másikra figyeléssel célszerű megtenni, mert így egészséget lehet adni – fogalmazott.

Már nem tesztelik a pedagógusokat

Befejezték az iskolai dolgozók két hete megkezdett koronavírus-tesztelését Csongrád megyében – erről tájékoztatta az érintetteket kormánymegbízott – írja az Atv.hu. A pedagógusokat meglepte a döntés, hiszen az akció kezdetén úgy fogalmaztak, hogy hetente érkeznek majd szakemberek az iskolákba a tanárok szűrésére. A miniszterelnökség ezzel szemben egy friss közleményben már azt írja, a tesztelés egy kéthetes akció volt.

Levelet kaptak

Levelet küldött az oktatási intézmények vezetőinek a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott. Ebben az áll, hogy az operatív törzs döntése alapján az oktatási intézményekben megkezdett tesztelés – ahogy fogalmazott – egyelőre “leállításra kerül”.

Úgy volt, hogy hetente tesztelik majd a pedagógusokat

A szegedi Arany János Általános Iskolában dolgozó tanárok 90 százaléka két hete nem vett részt a tesztelésben. A mintavételről azt mondták, hogy hetente megismétlik, de most kiderült, hogy nem csak Szegeden, hanem más helyeken is érkeznek a leállásról szóló tájékoztatók – írja a BudapestKörnyéke hírportál.

Átgondolnák az idősek vásárlási idősávját

A koronavírus-járvány miatt bevezetett, az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv újragondolását javasolja a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete december 11. után, mivel arra számítanak, hogy az ünnep előtti rohamban több feszültséget szül majd a mindennapos korlátozás.

A 65 év felettiek nem csak az ő sávjukban vásárolnak

Bubenkó Csaba, a szakszervezet elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta: javasolják, vegye fontolóra az operatív törzs, hogy fenntartja-e december 11. után is az időseknek nyitott időszakot, mivel láthatóan bővül az ünnepek előtti látogatottság a boltokban, miközben a 65 év felettiek nem csupán ebben a napszakban járnak vásárolni.

Kiemelt kép: MTI

Exit mobile version