Site icon LikeNews

“Ebből az erdőből már nem mégy haza”- életveszélyesen megfenyegette az örömlány a kuncsaftját, aki végül mindenét odaadta a nőnek

Az interneten ismerkedett meg a prostituálttal az a férfi, aki végül minden nála lévő értékét átadta a nőnek, mivel az életveszélyesen megfenyegette őt. A szexuális együttlétre végül nem került sor.

Az interneten hirdette magát a nő

A nő és a férfi az interneten ismerkedett meg. Megbeszéltek egy találkozót, hogy a nő szexuális szolgálatot nyújtson a férfinak.

Abony mellett találkoztak

A hirdető és a szexuális kalandra vágyó férfi a Pest megyei Abony mellett találkozott. Majd a közeli erdőbe autóztak.

Előre fizetett a szexért

A férfi előre kifizette a szexuális együttlétet, amelyre már nem kelt sor. A nő ugyanis megfenyegette őt azzal, hogy ha nem adja át neki a nála lévő értékeit, az erdőből már nem megy haza.

További bűnügyi híreket itt olvashatsz!

A kivezető utat elzárta a párja

Azt mondta a férfinak, hogy az erdőből kivezető egyetlen utat elzárta a „párja” a barátaival, ha nem teljesíti a követelését, ők jönnek be érte.

Megijedt a férfi

Mivel ugyanebben az időben valóban parkolt az erdei út megjelölt szakaszán egy gépkocsi, a férfi a fenyegetést komolyan vette.

KÖVESS MINKET A FACEBOOKON IS!

Ami nála volt, mindent odaadott

Emiatt át is átadta a prostituáltnak a nála lévő összes értéket, így többek között 380 ezer forint készpénzt és egy okosórát is. A nő ezután kiugrott a kocsiból, beült az utat elzáró autóba, majd azzal eltávozott – írja a BudapestKörnyéke hírportál.

Kihallgatták a rendőrök

A nőt súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt hallgatták ki gyanúsítottként a ceglédi rendőrök. Az eljárás során már egy ízben külföldre távozó nő letartóztatását a Ceglédi Járási Ügyészség a szökés, elrejtőzés valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version