Site icon LikeNews

Egy 27 éves férfi halálosan megsebesítette társát – őrizetbe vették a rendőrök

Őrizetbe vették a rendőrök azt a késelőt, aki egy embert megsebesített, egy másikat pedig megölt Gyulán vasárnap hajnalban.

Vasárnap hajnali 4 óra előtt tett bejelentést egy gyulai nő a rendőrségre, miszerint egy sérült van a háza udvarán. A LikeNews.hu ebben a cikkében számolt be az esetről.

Bod Tamás, a ház tulajdonosa  az RTL Híradónak azt mondta, hangos kutyaugatásra keltek, majd a kapujuk is hatalmasat csattant, úgy, mintha valaki bemászott volna rajta.

A férfi szerint a vérző fiú először hátramenekült a kocsikhoz, majd vissza előre jött és bekopogott az ajtójukon.

„Megkérdeztem, hogy megverték? És akkor mondta, hogy nem, őt megvágták. És valóban, az arcán, a bal felén, az álla fölött volt egy nagyobb seb. Vérzett is és, hát valamennyire véres is volt”

A fiú zavarosan beszélt, nem tudta elmondani, mi történt, csak azt, hogy van egy másik sérült is. Bod Tamás párja hívta a rendőrséget és a mentőket is értesítették. A férfi próbált beszélni a vérző fiatalemberrel.

„A beszélgetésből az derült ki, hogy valamilyen barátjával ők a városban, voltak egész éjszaka ittak, sokat ittak. Utána azt mondta, hogy valamilyen házban voltak, talán többen, mint ketten, ahol valaki felment az emeletre és utána egy olyan valami történt, amit ő soha nem hitt volna, hogy megtörténhet. Illetve a barátja olyat tett, amit soha nem hitt volna, hogy megtesz”

A megszúrt 27 éves férfi belehalt a sérüléseibe, a holttestét Gyulán, a Wesselényi utcában találták meg.

A rendőrök a bejelentéstől számított 1 órán belül elfogták a késelőt a 44-es főút Gyulát elkerülő szakaszán. R. Róbertet őrizetbe vették, még vizsgálják, milyen konfliktus vezetett a tragédiához.

Kiemelt kép: a gyanúsított elfogása – Forrás: police.hu

Exit mobile version