Site icon LikeNews

Egy apával és fiával végzett a román állampolgárságú férfi Nagykőrösön

A gyanú szerint két embert ölt meg egy nagykőrösi tanyán az a román férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök.

Egy leégett ingatlanról és két ott talált holttestről érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. április 1-jén késő este. A bejelentő, aki öccsét és apját kereste fel, már csak élettelen testükre lelt a nagykőrösi bérleményben. Mint később kiderült, mindketten erőszakos halált haltak.

A Pest megyei rendőrök öt napra rá elfogtak egy 18 éves román állampolgárt, aki gyanúsítottként hallgattak ki.

Az állástalan, alkalmi munkából élő, hét általánost végzett V. Csaba 2020. március 31-én délután későbbi áldozatai albérlete előtt letámasztotta kerékpárját. Bement az udvarra, cigarettát kért, felajánlotta, segít fát vágni. Aprítás közben beszédbe elegyedett a mellette álló 17 éves fiatalemberrel, aki elmondta, hogy apjával együtt tele vannak pénzzel. Ezt hallva V. Csaba meglendítette a baltát, a fejsérülésétől a földre hanyatló áldozatától elszedte mobiltelefonját, majd bement a házba és a fiatalember 51 éves apját is fejbe vágta. Átkutatta táskáját, pénzt azonban nem talált, a használt mobiltelefonnal pedig hazabiciklizett.

A kettős ölést beismerő, a nagy valószínűséggel a nyomok eltüntetésére gyújtott tűzről hallgató V. Csaba ellen, őrizetbe vétele mellett, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, egyben kezdeményezték a gyanúsított letartóztatását.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: police.hu

Exit mobile version