Site icon LikeNews

Egy fiatal párt gázoltak el újév hajnalán, a férfi meghalt

Cserbenhagyásos halálos baleset történt január 1-én hajnalban, Kiskunmajsán. Egy személygépkocsi elütött két gyalogost. A balesetben egy helyi fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, a vele lévő fiatal nő pedig súlyosan megsérült.

Egy Ford személyautó vélhetően nagy sebességgel haladt a Kiskunmajsán, a Fő utcán.

A lefagyott úton egy enyhe balkanyarban lesodródott az útról és elgázolt egy fiatal párt, akik a kereszteződésen áthaladva egy mellékutcába tartottak. Már mintegy 2-3 méterre voltak az úttesttől, amikor a sodródó autó elütötte őket.

Az autós továbbhajtott, cserbenhagyta az áldozatait, de nem sokkal később, az esettől nagyjából két kilométerre a rendőrök megtalálták az összetört járművet és a sofőrt is. A tragédiát okozó helybéli fiatalembernél felmerült az ittasság gyanúja, ezért őt vérvételre előállították.

A halasinfo.hu szerint a férfinak csak fél éve van jogosítványa és nem is a saját járművével okozta a halálos balesetet. A helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. A baleset körülményeit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai vizsgálják.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel – Forrás: halasinfo.hu

Exit mobile version