Site icon LikeNews

Egy káromkodás miatt azonnali hatállyal kirúgták Abaházi Csabát, a Sláger FM sztárját

Azonnali hatállyal kirúgták a Sláger FM-ből Abaházi Csabát. A rádiós mikrofonja véletlenül bekapcsolva maradt, amikor a száját elhagyta egy káromkodás.

Abaházi Csaba pénteken, egy reklám alatt eresztett el egy „k… anyádat”  a Sláger FM-en. A malőr  nem az élő műsorban történt. A műsorvezető a háttérben beszélgetett és nem tudta, hogy mikrofonja kiélesedett. Ezért nem is gondolt arra, hogy ebből bármilyen problémája lehet.

Hétfőn, amikor bement a rádióba, főnöke irodájába hívták, ahol közölte vele, hogy azonnali hatállyal ki van rúgva.

Az Index azt írja, ez csak egy ürügy volt, hogy elküldjék Abaházi Csabát a Sláger FM-től, mert már régóta „utaztak” rá főnökei.

Mások is káromkodtak adásban

Néhány évvel ezelőtt Szebeni István, akkor még az M1 híradósaként egy műsor felvételén káromkodott. Végül újra rögzítették a műsort, de adásba egy technikai hiba miatt a káromkodós verzió került. Szebenit is azonnali hatállyal kirúgták a MTVA-ból.

Pár héttel ezelőtt a TV2 élő adásában Hajós András száját is oda nem illő szókapcsolat hagyta el. Neki nem esett bántódása.

22 éve kezdett el rádiózni

Abaházi Csaba 1998-ban kezdett el rádiózni. Kezdetben a Rádió 1 hangja volt, de csak pár hónapig, mert aztán a Danubius Rádió műsorvezetője lett a Kívánságműsorban. A Danubiuson futó Hajrá magyarok! című műsora lett az év műsora 2001-ben. A Danubius rádió megszűnése után a Class Fm-hez szerződött. 3 évvel ezelőtt került a Sláger FM-hez, ahol Vágó Pirossal a reggeli műsort vezette.

Kiemelt kép: Abaházi Csaba – Forrás: sztarpont.hu

Exit mobile version