Site icon LikeNews

Elásta a csatabárdot Gáspár Győző és öccse Zsolti: édesanyjuk sírjánál találtak újra egymásra a fivérek

Kibékült Gáspár Győző és Gáspár Zsolt, sőt azt, hogy újra szóba állnak egymással egy közös fotóval is megpecsételték.

Közel egy évig nem beszéltek egymással

A Gáspár fivérek közel egy évig nem tartották a kapcsolatot, ám néhány napja mindketten hivatalosak voltak egy közös barátjuk születésnapjára – írja a Blikk.

Lefújták a bulit

Közben kiderült a buli helyszínén, hogy valaki koronavírusos, ezért lefújták az ünneplést.

Győzike hazavitte Zsoltit

„„(…) Úgy terveztem, majd busszal hazamegyek. El is ballagtam a megállóba, de nem jött a busz, már hideg is volt, eléggé fáztam. Egyszer csak megjelent Győzi az autójával. Nagyon korrekten viselkedett, mert megállt, majd azt mondta, szálljak be, hazavisz” – mondta Zsolti a Story Magazinnak.

Negyedóráig nem szóltak egymáshoz

A testvérek az út alatt az első tizenöt percben némán ültek egymás mellett, de Zsolti megtörte a csendet és megkérdezte a bátyjától, hogy hogy van- írja a Blikk.

„„Gyerekkorunkban is, ha összevesztünk, én próbáltam először kiengesztelni, nekem kellett bocsánatot kérni tőle. Biztos azért, mert én vagyok a fiatalabb”  – mondta Zsolti, de hozzáfűzte, hogy egész úton vitatkoztak.

Édesanyjuk sírjánál folytatták a beszélgetést

A testvérek úgy döntöttek, hogy ideje megbeszélni mindent, ezért úgy döntöttek, hogy kimennek imádott édesanyjuk sírjához. Habár órákig veszekedtek Győzike és Zsolti végül megölelték egymást a temetőben, édesanyjuk nyughelyénél.

Megható sorokat írt Győzike

„Testvéreink tovább mellettünk lesznek, mint bárki más. Szüléink halála után testvéreink lesznek azok, akikkel mindenki másnál régebben ismerjük egymást. Ők tudják, hogy milyenek is vagyunk valójában – ismerik azokat a dolgainkat is, amelyeket szégyellünk, amelyeket gondosan elrejtettünk a világ elől, és amelyeket legszívesebben örökre elfelejtenénk. Úgyhogy amikor egy barátra van szükségünk, ők mindig ott lesznek, és a hozzájuk fűződő kötelék a világon a legerősebb” – írta Győző az Instagram posztjában a közös fotóhoz.

Ezt a képet tette közzé

Kiemelt kép: Gáspár Győző

Exit mobile version