Tíz kategóriában adták át a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. által alapított szakmai díjakat csütörtökön Budapesten a példaértékű munka és a közszolgálatért végzett tevékenység elismeréseként. Az ikonikus műsorvezetők előtt tisztelgő Sára-Csoóri Életműdíjat Kudlik Júlia televíziós műsorvezető, bemondó kapta.

Kudlik Júlia élete

Kudlik Júlia, a Magyar Televízió örökös tagja 1945-ben született Budapesten. 1964. február 29-én szerepelt először a Magyar Televízió képernyőjén, a népszerű műsor, a Delta című tudományos híradó vezetésével 1965-ben bízták meg, munkáját egészen 1996-ig végezte. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el

Átvette az életműdíjat:

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Kisebb szünet

Ezután kisebb szünet következett, majd újra ő volt a műsor vezetője. Fiatal stábjával megújították, ám a műsort indok nélkül elvették tőlük egy év után.

Alapító tag

Kudlik Júlia továbbá alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak, három alkalommal műsorvezetője a Táncdalfesztiválnak. Képviselte a Magyar Televíziót nemzeti esteken, több éven keresztül számos országban. Antal Imrével felejthetetlen páros alkottak a Szeszélyes évszakok című szórakoztató műsor házigazdáiként.

Képviselte a Magyar Televíziót

A legendás tévés képviselte a Magyar Televíziót nemzeti esteken, több éven keresztül számos országban. Ennek keretében járt Bulgáriában, Romániában, Lengyelországban, Svédországban, Csehszlovákiában, Kubában, Vietnámban és Norvégiában. Antal Imrével a magyar VIT-küldöttség tagjaként, a kulturális delegáció műsorait konferálták Berlinben és Havannában. Aztán a kilencvenes években a Juli Sulival meghonosította a főzős és életmódműsorok műfaját-

Méltatlan módon bántak vele

Kudlik Júliát aztán 2001-ig láthattuk a képernyőn, majd 2006-ban, egy évvel azután, hogy a Magyar Televízió Örökös Tagja lett, csoportos leépítés áldozatává vált. Mivel nem volt rá szükség, többedmagával együtt elküldték. Úgy hírlik, megalázó módon tették mindezt: állítólag Kudlik egyik nap arra lett figyelmes, hogy már nem működik a beléptetőkártyája, ami a tévé épületébe való bejutáshoz volt szükséges.

Szentendrén él

Az elmúlt időszakban szinte teljesen elvonult a nyilvánosság elől, saját elmondása szerint manapság már a tévét sem kapcsolja be. Egyedül, a saját maga alkotta szabályrendszernek megfelelően él Szentendrén.

Szeretetet terjeszt

Nyugdíjazása után Szentendrén találta meg az a közösséget, ahol az amerikai földműves asszonyoktól származó patchwork, vagyis foltvarrás művészetét elsajátíthatta. „Mondták, hogy vannak ilyen patchwork kiállítások, akkor már kapiskáltam mi is az a foltvarrás, és beneveztem egy ilyen útra. Minden évben mentünk az európai kiállításokra a munkáinkkal – mesélte egy 2017-es felvételen a Delta korábbi műsorvezetője. Kudlik Júlia a rá jellemző precizitást immár a kézimunkáiban, a népdalokban, az irodalom és a szeretet terjesztésében éli meg. Az ország különböző településein rendszeresen feltűnik és a helyi tévéknek szívesen ad interjút.

Beteg világ

A tévés korábban Szvorák Katalin népdalénekessel járta az országot, egy fellépésükön a szeretetről ezt mondta: „Ezen a mai beteg világon, amikor sokaknak az anyagiak, a hatalom, az élvezetek birtoklása a legfőbb jó, amikor a ma embere csak győzni, fogyasztani és uralkodni akar, nos ezen csak a szeretettel lehet változtatni.” – mondta a tévés legenda. Kudlik Júlia hozzátette: „A rosszak azért olyan erősek, mert a jók olyan gyöngék.” Szerinte a jóknak az kell legyen a feladata, hogy a hatalom szeretete helyett a szeretet hatalmát hirdessék, tanítsák és terjesszék.” – tette hozzá a volt tévés.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kapcsolódó:

Előkerült a 77 éves Kudlik Júlia, a legendás tévés különös kijelentést tett és meglepő dolgot árult el

Kiemelt kép: Kudlik Júlia – Forrás: Youtube/Gyula Televízió