Számos madárfajjal és mókusokkal is találkozhatnak a természet iránt érdeklődő családok Újpesten, az Ugró Gyula soron épült Mókaligetben. Az új látványosság végre elkészült, már várja a látogatókat.

Közösen álmodták meg

Az újpesti önkormányzat és az állatmentő liga álmodta meg a helyet, ahol mókus- és madáretetők, fürdetők, sünilak, valamint rovarhotel is helyet kap. Az élővilág megfigyelését pedig kamera rögzíti, írja az Újpesti Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

A főváros első mókus- és madárparkja

Az új látványosság végre elkészült: „Büszkén jelentem be, hogy néhány hét alatt elkészült a Mókaliget, ami nem csak a kerület, hanem a főváros első mókus- és madárparkja is” – írta Bedő Kata alpolgármester a Facebookon.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Igény a biztonságos parkra

„Még január végén adtam hírt először az Ugró Gyula soron található – akkor még – mókusetetőnél történt vadrongálásról. Rövid tanácskozás után megfogalmazódott az igény, hogy egy biztonságos parkot hozzunk létre a területen, ahol az újpesti és az agglomerációból érkező családok megfelelő körülmények között etethetik vagy csodálhatják az állatokat” – tette hozzá.

Békés menedék

Az apró liget új, fából készült etetőket és itatókat kapott, de rovarhoteleket és sün-házakat is kihelyeztek, így a Farkaserdő apró lakói közül mindenki békés menedékre lelhet itt, évszaktól függetlenül.

Lehetőség az állatok megfigyelésére

A gyermekek és felnőttek számára kialakított közösségi tér pedig lehetőséget ad, hogy egy kis eledelt helyezzünk ki az állatoknak vagy akár csak megfigyeljük őket, mindezt biztonságos, idilli környezetben.

Életképek a Mókaligetből

Életképek a Mókaligetből

Életképek a Mókaligetből

Több tucat madárfaj

„A kialakításban természetesen részt vett az a „mókusos” Laci bácsi is, aki már hosszú évek óta lelkes „gazdája” az ide érkezők mókusoknak és madaraknak. Tőle tudtuk meg azt is, hogy több tucat madárfajta található meg itt. Ezek megismerésére egy információs táblát helyeztünk ki, amelyek QR-kóddal vannak ellátva, így a kód beolvasása után a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapjáról kaphatunk részletes információt a madarakról” – tette hozzá az alpolgármester. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: mókust is láthatunk a Mókaligetben. Fotó: Állat- és Természetvédelmi Járőrszolgálat Újpest. További fotók: Mókaliget/Facebook