A Honvédkórházban lábadozik az a biztonságpolitikai szakértő, aki szerda este, adás közben lett rosszul az ATV stúdiójában.

Dráma élő adásban

A Budapestkörnyéke.hu írt arról, hogy szerda este az ATV MaiTéma című élő műsorának második részében éppen az ukrán helyzetről volt szó és a külügyminisztérium álláspontjáról. Három meghívott vendég állt a stúdióban: Kis-Benedek József hadiszakértő, Tompos Márton a Momentum országgyűlési képviselője és Harangozó Tamás az MSZP országgyűlési képviselője. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Elrohant a műsorvezető

A műsorvezető, Bodacz Balázs éppen az ukrán helyzet miatt a külügyminisztérium álláspontjáról kezdett beszélni, amikor hirtelen a műsorvezetőnek fennakadtak a szemei és kirohant a képből. Ezt követően hangban lehet hallani, hogy valaki rosszul lett az adásban.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Nem jött álom a szemére

Hajnal kettőig nem jött álom a szemére Bodacz Balázsnak, az ATV műsorvezetőjének, akinek a vendége, Kis-Benedek József ájultan esett össze élő adásban szerdán este. A műsort megszakították, a műsorvezető most elárulta, mi minden történt ezután a stúdióban.

Az egészség a legfontosabb

„Egy ilyen pillanatban szűnik meg a műsor” – tette hozzá a Naphire.hu érdeklődésére Bodacz Balázs. “Amikor ott van egy ember, egy vendég, akin látod, hogy azonnal összeesik, akkor nem érdekel a műsor. Kit érdekel a műsor? Majd csinálunk másikat. Az a fontos, hogy az ő testi épsége minél inkább biztosítható legyen” – magyarázta,

A stúdió padlójára fektették

Majd hozzátette: ez egyébként sikerült is. Elmondása szerint Kis-Benedek Józsefnek volt még annyi ereje, hogy ne essen hirtelen össze és ne üsse meg magát, így sikerült hátulról elkapnia. Ezt követően a stúdió padlójára fektették le, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot”

Pár perc múlva magához tért

„Voltak kollegák, akik székpárnákat hoztak a feje alá, én egy olyan asztalt, aminek a magassága nagyjából megfelelő és arra felraktuk a lábait. A pulzusát megmértük, szapora volt, de gyenge. Arra következtettünk, alacsony a vérnyomása. A szívverése, légzése és pulzusa rendben volt, erre figyeltünk először. Kioldottam a nyakkendőjét, az ing- és nadrággombját, hogy ne legyen sehol elszorulva, egy-két perc múlva pedig szerencsére magához is tért” – emlékezett a Mai Téma műsorvezetője.

Mentőt kellett hívni

Nem sokkal a drámai esemény után az ATV közösségi oldalán egy rövid közlemény jelet meg: „Kis-Benedek József a ma esti MaiTéma élő adása közben rosszul lett, rögtön megszakítottuk adásunkat, a kollégáink azonnal mentőt hívtak, akik gyorsan kiérkeztek a televízió székházába, és szakszerűen ellátták.”

Azóta is kórházban van

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 74 éves oktatóját a TV székházából kórházba szállították és azóta is ott tartózkodik. „Nagyon köszönöm az érdeklődést, fogalmam sincs, mi történhetett velem. Azt éreztem, hogy szédülök, forog velem a világ. Aztán eldőltem, mint egy zsák” – nyilatkozta a Blikknek.

„Hálás vagyok a csatornának”

„Még folyik a vizsgálat, tegnap este óta itt vagyok a Honvédkórházban. Hálás vagyok a csatornának, gyorsan cselekedtek. Nem történt még hasonló sem velem korábban, úgy néz ki, valahol el kell kezdeni” —tette hozzá félig viccesen Kis-Benedek József. A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: Részlet az ATV adásából.