Site icon LikeNews

Gáspár Bea őrjöng: még most sem kért bocsánatot tőlük a vétkes sofőr

Alvászavarokkal küzdenek Gáspárék a két hete történt balesetük óta. Meggyőződésük, hogy a vétkes sofőr szándékosan hajtott nekik, bocsánatot várnak a fiatal nőtől.

Még most sem tudja elfelejteni Gáspár Bea azokat a pillanatokat, amelyek november 26-án zajlottak le a 21-es főúton. Amikor egy piros Suzuki nekiment a Gáspár család autójának és frontálisan ütköztek.

A LikeNews.hu itt írt a balesetről.

Bea vezette az autót, mellette Győző ült, hátul pedig kisebbik lányuk, Virág. Az ütközés ereje pedig akkora volt, hogy kinyíltak a légzsákok. Szerencsére mindannyian be voltak kötve. Bea hetekig nem mert autóba ülni, akkora sokk érte. Mostanában azonban már vezet.

„Ezért konkrét előzésekbe sem merek belemenni. Ha nem jön semmi, akkor is azt mondom, nem baj. Megyek egy kamion után, ha ő hatvannal megy, megyek én is hatvannal” – mondta Bea az RTL klub Fókusz című műsorában.

A vétkes autós a baleset után több napra kórházba került, most már otthon lábadozik. A szerencsétlenség másnapján Bea bement hozzá a kórházba, de nem amiatt, hogy meglátogassa, hanem nekitámadt, mert meggyőződésük, hogy szándékosan hajtott nekik a fiatal nő.Akkor Gáspárékat ki is tessékelték a kórteremből.

Erről a LikeNews.hu itt írt.

Bea véleménye azóta sem változott:

„Direkt jött belénk. Én ezt most is kimerem állítani. Én azért akartam beszélni vele, hogy a szemembe is ugyanúgy hazudik-e, mint amikor azt mondta, hogy ő nem emlékszik semmire. Mert ő arra sem emlékszik, amikor ütköztünk, utána azt mondta, hogy ne hívjunk mentőt, mert ő megy akart halni.”

A baleset miatt Beának bekékült a melle, a kulcscsontja, az ujja pedig bedagadt. Virágnak szalagok húzódtak meg a vállában, több napig alig tudott ráállni.

Gáspárék azt szeretnék, ha a vétkes autós a szemükbe nézne és bocsánatot kérne. Mondja azt a szemükbe,  hogy nem szándékos volt, még ha ez szerintük nem is igaz.

Kiemelt kép: Gáspár Bea és Győző – Forrás: Facebook

Exit mobile version