Site icon LikeNews

Gyász: Meghalt Endrédi Bálint, a kerekesszékes fesztiválkirály

November 4-én délután örök nyugovóra tért Endrédi Bálint, a Pécs városában igen ismert fiatal mozgássérült fiú, akit sokan csak kerekesszékes fesztiválkirálynak ismernek. Bálint már egy ideje leukémiával küzdött, ám sajnos a kór győzedelmeskedett. Nyugodj békében!

Bálint betegsége

Bálintnál még 9 éves korában diagnosztizáltak egy nagyon súlyos betegséget, a Friedrich-ataxiát. 13 éves kora óta már járni sem tudott, ő azonban sosem vesztette el életerejét, élni akarását és vidámságát. Mindig, minden erejével azon volt, hogy teljes életet élhessen.

Az élni akarása példaértékű volt

Egyetemre járt, bulizott, fesztiválokra ment el, ejtőernyőzött, motorozott és csinált olyan dolgokat, amelyeket az egészséges társai is tettek. A fesztiválok üde színfoltja volt, ezek a fesztiválok pedig most már sosem lesznek ugyanolyanok.

EZ IS ÉRDEKELHET:

“Ha nem sikerül és mennem kell, akkor megtérek Istenhez és együtt leszek Bencussal!” – gyógyíthatalan betegségben meghalt Szita Bence nevelőapja, aki haláláig gyászolta a 11 éves fiút

Néhány napja még ő maga írt közösségi oldalán

„Nagyon nem vagyok jól, kábé egy hete fulladok folyamatosan azért vagyok így eltűnve… még mindig pécsi személyi segítő keresésben vagyok és legfőképpen fedezetet rá biztosítani. Kérem szépen segítsetek így vagy úgy..!” – írta néhány napja Bálint közösségi oldalán, akiért nemrég gyűjtés is indult, hogy a kemoterápiás kórházi kezelés után hazamehessen. Állapota azonban nem javult, szerdán délután pedig örökre lehunyta a szemeit.

Idén januárban derült ki, hogy leukémiás

Bálintról idén januárban derült ki, hogy leukémiás, kemoterápiás kezelést is kapott. Ezután október elején derült, hogy hatalmas szüksége volna a segítségre, felhívását mi is közzétettük itt a Bahíron. Bálint a végsőkig bízott, közösségi oldalán megosztott bejegyzésében korábban azt írta: „Én nem félek, élek ( ahogy egy barátom mondta) és ugye a tetoválásom is az, hogy soha nem adom fel.”

EZ IS ÉRDEKELHET:

Megérezte halálát a koronavírusban tragikusan fiatalon elhunyt Balogh Lajos, Józsefváros önkormányzati képviselője

Egyre rosszabbul lett

Bálint azonban az utóbbi néhány hétben egyre rosszabbul lett és bár az utolsó utáni pillanatig hitt, most mégis örökre lehunyta a szemét.

Szerdán este érkezett a halálhíre

Halálhírét követően közösségi oldalát ellepték a barátok, ismerősök búcsú posztjai: Bálint távozása kollektív fájdalom, ugyanis szinte nem volt olyan pécsi, aki ne ismerte volna az életvidám kerekesszékes srácot, aki pozitívabban állt az élethez, mint egészséges társai – írja a bahir.hu.

Kiemelt kép: Endrédi Bálint

Exit mobile version