Site icon LikeNews

Halló Mentők! Nagy a baj, de ne most jöjjenek értem, mert megy a Dallas a tévében

Egy idős asszony hívta a mentőket, hogy azonnal menjenek, mert megsérült a keze és elviselhetetlenül fáj neki. A mentősök éppen indultak, amikor a hölgy azt mondta nekik telefonon, hogy várjanak még egy picit, mert megnézné a Dallast.

A nem mindennapi eset egy pest megyei településen történt és az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalára került fel a szokatlan eset.

A hét elején egy idős nő hívta a segélykérőt Pest megyében, mivel megsérült a csuklója, ami elmondása szerint „elviselhetetlenül fájt”.

A mentésirányító ezért magas prioritásba sorolta a segélykérést, ám mikor nyugtatni próbálta a sérültet azzal, hogy mindjárt ott a segítség, váratlan fordulat következett.

A telefonáló nő arról kezdte győzködni a mentőszolgálat munkatárást, hogy ne most küldjék a mentőt, hanem a hamarosan kezdődő Dallas epizódja után majd, mert a sorozatot még szeretné megnézni.

Végül sikerült meggyőzni a telefonálót, hogy elég gyakran ismétlik a népszerű sorozatot, és arra is sikerült rávenni, hogy ne nyomkodja a távirányítót a bejelentése szerint deformált kezével, inkább tartsa mozdulatlanul sérült végtagját.

Miután a helyszínen gyorsan ellátták, stabil állapotban szállíthatták kórházba az idős asszonyt és talán néhány nap múlva az elpasszot Dallas epizódot is sikerült megnéznie.

A Dallas sikere

A Dallast máig a nemzetközi televíziózás legsikeresebb állomásaként tartják számon. 357 részes, mindegyik epizód 47 perces. Amerikában 1978. április 2. és 1991. május 3. között volt adásban. Nagyon sok díjat nyert és nézettségi rekordokat is döntött. Magyarországon először a 90-es években lehetett látni, azóta több kiscsatorna ismétli a sorozatot, erre kaphatott rá a néni, amikor megsérült a keze és hívta a mentőket.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version