Persze a gyerekeknek is érdemes felkeresniük a Budapest Parkot, ugyanis hat év alatt ingyenes a belépés. Emellett megnövelték a jégfelületet, ráadásul a helyiek a lakcímkártya és személyi bemutatása mellett fillérekért korizhatnak.

Újra megnyitja kapuit a Jégvilág

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is várja a korizni vágyókat a Budapest Park és Ferencváros Önkormányzata együttműködéséből született Jégvilág – közölte vasárnapi bejegyzésében Ferencváros polgármestere. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Levonták a tavaly konzekvenciákat

Baranyi Krisztina közlése szerint  tavalyi idény tapasztalatai és visszajelzései alapján pár újítással is készültek. Az egyik, hogy 200 négyzetméterrel megnövelték a jégfelületet, amely így összesen 1500 négyzetméteren csúszhatnak a korcsolyázni vágyók.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Mindenki akkor megy, amikor akar

Egy jegy egész napra szól, amely nem lesz dátumhoz kötve, s ez online, előre megvásárolható lesz. Közlése szerint kétféle időszak lesz: egy normál és egy kiemelt. ezen belül pedig mindenki eldöntheti, hogy mikor szeretné beváltani – fűzte hozzá.

Kedvezmények tömkelege

Sok fajta kedvezménnyel készülnek: kedvezményesen vásárolhatnak jegyet a pedagógusok, a diákok, a 65 év felettiek, ferencvárosi lakosok, de lesz családi jegy illetve bérlet is. A gyermekes családok több újdonsággal is találkozhatnak, ráadásul 6 éves kor alatt a belépés ingyenes.

Extra olcsó csúszás a helyieknek

Ferencváros lakosai egész idényben, hétfőtől csütörtökig (kivéve a téli szünetet, 2022.12.22-től 2023.01.08.-ig) személyi+lakcímkártyájuk bemutatásával 299 forintos jeggyel korcsolyázhatnak. Emellett a ferencvárosi iskolások és óvodások idén is szervezetten, ingyenesen használják a jeget és oktatást is kapnak. Találkozzunk a Jégvilágban jövő csütörtöktől – zárta tájékoztatását Baranyi Krisztina.

Indul a szezon

Persze nem csak a Ferencvárosban lesz lehetőség korcsolyázni. Mint korábban beszámoltunk róla, már megnyitotta kapuit a Városligeti Műjégpálya. A jegyárak átlagosan 100 százalékkal emelkednek, vagyis a tavalyi jegy árának dupláját kell kifizetni a jeges szórakozásért.

Dupla átlag

A diák és nyugdíjas jegy normál időszakban, hétfőtől péntek délelőttig 1000 forint helyett 2000 forint lesz a 2022-2023-as jégszezonban. Péntek estétől még drágább a jég, a hétvégén az eddigi 1500 forint helyett 2500 forint lesz a legolcsóbb belépőjegy.

A felnőtt belépő sem lesz olcsóbb

Az áremelkedés 1000 forintos a felnőttek esetében is: a hétköznap 1500 forintról 2500 forintra drágult a jegy, hétvégén pedig a tavalyi 2000 forinthoz képest már 3500 forintot kell majd fizetni. A jégpálya fűtött büféjének árai is emelkednek, az üzemeltető szerint csak így tudja biztosítani, hogy a sportolni vágyók egy bögre forró italhoz juthassanak.

Családi csomag

Még azok járnak a legjobban, akik jeges családi programot szerveznek a hétvégén. Két felnőtt és egy gyerek tavaly még 5500 forintot fizetett a belépőért hétvégén, idén már 8200 forintot kell kiadniuk ezért a szórakozásért.

Hat éve nem emeltek

A Budapesti Sportszolgáltató Központ Nonprofit Kft. közlése szerint, mindent megtesznek azért, hogy a közönség szinte semmit ne érzékeljen az energiaárak növekedéséből. Az elmúlt hat évben nem emeltek árat, ezért most nagyon vastagon fogott a ceruzájuk. Állításuk szerint csak a rezsiköltségekhez igazodva emeltek árat, nem a nagyobb haszon miatt. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

(Kiemelt képünkön a Jégvilág madártávlatból, forrás: Baranyi Krisztina Facebook-oldala.)