Site icon LikeNews

Hangszeres játszóteret alakítottak ki egy kiskunfélegyházi óvodában

Az országban egyedülálló, hangszeres játszóteret alakítottak ki a kiskunfélegyházi Százszorszép Óvodában, a „zenélő kerítést” hétfőn adták át.

Fricska Gyöngyi, a kiskunfélegyházi óvodákat tömörítő Kiskunfélegyházi Napköziotthonos Óvoda intézményvezető-helyettese az átadón elmondta: a „zenélő kerítés” az intézmény negyvenéves fennállásának alkalmából készült el.
    

A zenés játékok ugyan egy kerítést alkotnak, „de olyan kerítést, amely összetart, és nem elválasztja az óvodába járókat” – tette hozzá.
    

A különleges hangszereket a Kézenfogva a Darvas Téri Óvoda Gyermekeiért Alapítvány kezdeményezésére két fiatal félegyházi hangszerkészítő tervezte meg és készítette el.     Sevecsek Béla és Fekete Tamás – a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény szakmai támogatása mellett – csőharangokkal, akusztikai játékokkal, érdekes ütőhangszerekkel gazdagította az óvodát.    
    

Az intézményvezető-helyettes kiemelte: a hangszerekkel kísért éneklés aktivizálja az agykéreg működését, ami jótékonyan hat a gyerekek logikus gondolkodására, az érzelmi intelligencia kiteljesedésére, érzékelésük, észlelésük fejlődésére.     

Az óvodában már évek óta hagyománya van a mikrocsoportos zenei készségfejlesztésnek, így az új hangszerek kiváló lehetőséget nyújtanak a magyar ritmus- és dallamvilág megismerésére. Ez egyben erősíti a gyerekek identitástudatát, a hangszerek hangkészlete pedig a magyar autentikus zene alapjainak felfedezését nyújtja – mondta Fricska Gyöngyi.    

 Szilágyi Áron, a Leskowksy Hangszergyűjtemény elnöke elmondta: 1863 hangszert őriznek.
   

Az elmúlt negyven évben azon dolgoztak, hogy „minél közelebb vihessék a hangszerek világát a gyermekekhez, minél több gyermek élhesse át a hangok születését”, hiszen minél több időt töltenek hangszerek mellett, annál nyitottabbak, annál befogadóbbak lesznek – fejtette ki.     Az óvoda kertjébe telepített hangszerek egyediek, kifejezetten a kiskunfélegyházi intézménynek készültek. Van közöttük dob, dallamcsődob, acélnyelves dob és marimba, amelynél a bambuszcsöveket fém helyettesíti.

Kiemelt kép: Illusztráció

Exit mobile version