Site icon LikeNews

“Hat napig a Duna partján állva figyeltem a kutatást, és reménykedtem, hogy Jani élve előkerül” – Máig gyászolja szerelme a Hableány tragédiájában elhunyt magyar matrózt

Közel két évvel ezelőtt történt az egész országot megrázó tragédia, amikor is a Viking Sigyn luxushajó a Margitszigetnél összeütközött a Hableány nevű sétahajóval. Utóbbinak kétfős magyar személyzete és 26 dél-koreai utasa életét vesztette a döbbenetes szerencsétlenségben.

Sokkoló tragédia

A sokkoló tragédiát csupán hét turista élte túl, a Hableány 53 éves matrózát, Pethő Jánost pedig szerelme azóta is gyászolja. Mariann élete végéig őrizni fogja otthonába a közös fotóikat, köztük azokat is, amiket épp a tragédiát megelőzően, János születésnapján készítettek, írja a Blikk.

Máig gyászolja szerelme a magyar matrózt

Mariann a lapnak elmondta, hogy amikor két évvel ezelőtt a kislányával meggyújtották Jani születésnapi tortáján a gyertyákat, nem gondolták, hogy soha többé nem fogják látni őt. “Nincs nap, hogy ne jutna az eszembe az emléke” – mondta könnyeivel küzdve a Blikknek az asszony.

A végzetes út

“Este, amikor a végzetes útra indult, még felhívtam telefonon, azt ígérte, hogy fél óra múlva kikötnek, és visszahív. Nem hívott. Hajnali négy órakor a netről értesültem a tragédiáról. Előbb a kikötőbe rohantam, aztán a kórházakba, hátha túlélte.” – árulta el Mariann, aki arról is beszélt ezt követően hat napig a Duna partján állva figyelte a kutatást és reménykedett benne, hogy János élve előkerült.

Mariann összeomlott

“Összeomlottam, amikor a járőrök a lakásomon értesítettek, hogy megtalálták a holttestét. Most ismét közeledik Jani születésnapja, ez lesz a második alkalom, hogy nem együtt ünnepeljük.” – árulta el.

Nem hívták meg őket az emlékmű átadásra

Tavaly, május 31-én az áldozatok emlékére készült emlékmű átadására a szervezők csupán a diplomatákat, illetve a katasztrófa túlélőit és a dél-koreai elhunytak hozzátartozóit hívták meg. A gránitból készült falra rávésték az összes áldozat nevét, köztük Pethő Jánosét is, ám a hajós nevelt lánya, élettársa, édesanyja és öccse nem vehetett részt a ceremónián. A család úgy véli elfelejtették őket meghívni, ami nagyon bántja őket, elképesztő tapintatlanságnak tartják a dolgot.

Az elhunyt matróz bátyja kifakadt

Az elhunyt matróz bátyja a Blikknek fakadt ki: “Botrányosnak tartom, hogy két éve hiába szól a vészcsengő, a dunai vízi közlekedésért felelős szakemberek, a hajózási turizmus vezetői, a hatóság képviselői még mindig nem ültek le egymással, hogy levonják a tanulságot. Azt szeretném, ha soha többé nem fordulna elő a Dunán ehhez hasonló baleset.”

A másik hajó nem segített

Pethő Tibor a lapnak továbbá azt is felidézte, hogy amikor a Viking Sigyn luxushajó a Margitszigetnél utolérte és elsüllyesztette a Hableányt, a mögötte haladó másik hajó, a Viking Idun segítségnyújtás nélkül tovább haladt.

Csődöt mondtak a kapitányok

“Úgy halt meg a bátyám, hogy ugyanannak a hajótársaságnak mindkét kapitánya csődöt mondott. Nem tudjuk, a két Viking közül melyik hány embert ölt meg, de eddig sem a hajótársaság multimilliárdos tulajdonosának, sem a két kapitánynak nem volt felénk egyetlen emberi gesztusa, amivel a fájó gyászunkat enyhítette volna. Ráadásul a hajók tulajdonosa megalázóan sértő kártérítési ajánlatot tett a hozzátartozóknak, ami számunkra elfogadhatatlan volt.” – mondta elkeseredetten a lapnak a férfi.

Édesanyja is máig gyászolja Jánost

Mint ahogyan azt a KékVillogó is megírta nincs nap, hogy az elhunyt matróz édesanyja, Julika néni ne gondolna a tragikus sorsú fiára. A Szolnokon élő Julika néni magányosan gyászolja a Hableány-katasztrófában meghalt fiát. „Ma már nincs a szívemben se bosszúvágy, se harag, mert elfogadtam, hogy semmi nem adhatja vissza a fiamat. De képtelen vagyok felejteni, kiheverni a történteket” – mondta a matróz édesanyja korábban a Blikknek.

Álmodik fiával

Az idős asszony arról beszélt, hogy minden percében az elhunyt fia jár az eszében. „Ha pedig álmodom róla, olyan élesen látom, mintha élne. Nem tudok belenyugodni, hogy alig öt percen múlt a kisfiam élete”.

5 percen múlt fia élete

Ugyanis öt perc kellett volna, hogy a Hableány lehorgonyozzon a kikötőben. Julika néni elmondta azt is, hogy korábban azt kívánta a luxushajó kapitányának, hogy olyan büntetést mérjen rá a sors, amilyenre ő ítélte a matrózt.

Reménykedik, hogy a kapitányt eltiltják

 „Nem tudom, mikor hirdet ítéletet a bíróság, de abban reménykedem, hogy a kapitány nem vezethet többé hajót” – fogalmazott korábban a megtört asszony.  A BudaPestkörnyeke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: A Hableány elsüllyedésének helyszíne – Fotó: LikeNews

Exit mobile version