Site icon LikeNews

Hatalmas a visszaesés a lakáspiacon, de a családi ház építés még pörög

A lakásdrágulás megtorpanását már múlt év közepén lehetett látni, most megérkezett a hivatalos bizonyítvány, amelyből szintén ez derül ki. A lakásépítési kedv az idén visszaesett: a családi házakra kiadott engedélyeknél 25 százalékos, a társasházakra szóló engedélyeknél pedig 38 százalékos volt a csökkenés éves összevetésben.

Régen látott, több évig tartó tempós emelkedésnek vetett véget a múlt év a lakáspiacon, ráadásul az idén a koronavírus-járvány hanyatlást vetít előre – derül ki az ingatlan.com saját és hivatalos adatokon alapuló elemzéséből.

A múlt év utolsó negyedében a használt lakások ára mindössze 9,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest a hivatalos KSH-adatok szerint. Hasonlóan alacsony ütemű drágulásra legutóbb 2015 elején volt példa, amikor 9,2 százalékos volt az áremelkedés. Ráadásul 2019 harmadik negyedévéhez képest minimálisan csökkentek a lakásárak az országban.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve elmondta: “A múlt év közepén már látható volt, hogy a visszaeső kereslet lelassítja a korábbi drágulást. Bár 2019 második felében még éves szinten emelkedtek az árak, de negyedévről negyedévre tavaly július óta már stagnálást és enyhe csökkenést mutatnak a hivatalos adatok. Ebből egyértelműen látszik, hogy megállt a drágulás.” 

Számítani lehetett rá

Az adatok amelyek szerint a múlt év közepén elsősorban Budapesten nagyon lelassult, majd megállt az áremelkedés. Ráadásul az idei évben a vevők lakáspiaci alkupozíciója egyre inkább javult a kínálati árakat tartó tulajdonosokkal és ingatlanközvetítőkkel szemben.

Budapesten a múlt év végén a használt lakások és házak átlagos kínálati négyzetméterára 708 ezer forint volt, idén áprilisban pedig 702 ezer forintot tett ki. A megyeszékhelyeken kínált ingatlanok átlagos négyzetméterárai szintén 161 és 454 ezer forint között stagnáltak településtől függően: a legolcsóbb nagyváros Salgótarján, a legdrágább pedig Debrecen volt.

Lejtőn a lakásépítési kedv

A lakásépítési kedv is a piaci lassulásra utal, az idén ugyanis jelentősen visszaesett. Az év első két hónapjában 1510 lakóingatlanra adtak ki építési engedélyt, ami 29 százalékos hanyatlásnak felel meg éves szinten.

Az egylakásos, azaz családi házak építésére kiadott engedélyek száma 25 százalékkal, a több lakást magában foglaló lakóépületekre kiadott engedélyek száma pedig 38 százalékkal csökkent. Utóbbiban szerepet játszik, hogy az idén már nem vehető igénybe a kedvezményes lakásáfa. Ezekben a lakásépítési adatokban pedig még nincs benne a koronavírus-járvány hatása, amely a későbbi hónapokban várhatóan még jobban visszaveti majd az építkezési kedvet.

Mire lehet számítani?

A kiadott engedélyek alapján valószínűsíthető, hogy a lakásépítéseknél a családi házak súlya még tovább növekedhet a következő időszakban, de a megépülő lakások száma várhatóan kevesebb lesz mindaddig, amíg nem áll talpra a gazdaság.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version