Site icon LikeNews

Hiába vették el kétszer is jogosítványát, továbbra is vezet Demcsák Zsuzsa

Nyáron másodszor vették el ittas vezetésért a jogosítványát, most mégis volán mögé ült Demcsák Zsuzsa. A Bors készített róla felvételt, ahogyan férjével beülnek egy autóba és Zsuzsa vezet.

Demcsák Zsuzsától nyáron másodszor is elvették a jogosítványát ittas vezetés miatt, ám úgy látszik még ez sem tántorítja el attól, hogy ismét volán mögé üljön.

 Júniusban ittasan vezetett Demcsák Zsuzsa, ráadásul a jogosítványa sem volt nála, a műsorvezetőnőt a pénzbírság mellett 3 éves időszakra eltiltották a vezetéstől.

Csütörtök délután készített a Bors egy videófelvételt, ahogyan Budán egy lakótelepnél, indiai férjével beszáll egy bordó színű autóba. A felvételen az is látszik, hogy miután a megvásárolt holmikat bepakolták, Krishan az anyósülésen foglalt helyet, míg Zsuzsa, az eltiltása ellenére, a kormány mögé huppant, így hagyták el a parkolót.

A lap felhívta Zsuzsát, hogy megérdeklődje, miért is szegte meg a büntetését, amit az egykori tévés először ugyan tagadni próbált, majd elismerte, de azt már nem engedélyezte, hogy nyilvánosságra hozzák a részleteket.

A történtek után Demcsák Zsuzsa büntetésének szigorítása is előfordulhat, akár újabb pénzbírságot is kiszabhatnak rá, de az is lehet, hogy a vezetéstől való 3 éves eltiltását is újra kezdik számolni.

A Bors videóját ide tudod megnézni.

Kiemelt kép: illusztráció

Exit mobile version