Site icon LikeNews

Sikertelen volt az SZFE kiürítése – A diákok fenntartják a blokádot

Elutasítják a Színház és Filmművészeti Egyetem épületeinek kiürítésére vonatkozó utasítást az intézmény hallgatói – ezt nemrég jelentették be. Az egyetem új vezetése pénteken körlevélben utasította a hallgatókat és az oktatókat, hogy 18 óráig mindenki hagyja el az intézmény épületeit, mert előrehozott őszi szünetet rendeltek el.  

FRISSÍTÉS!

20.31 „Az Egyetem kiürítése sikertelen volt – a blokádot fenntartjuk, sőt megerősítettük: innentől fogva termenként őrizzük az épületeket.A ma este visszafoglalt Ódry Színpadon pedig hallgatói fórumot tartunk, a teremfoglalók online csatlakoznak Köszönjük az internettel kapcsolatos felajánlásokat, az apadni nem akaró adományokat és lelkesítő üzeneteket, valamint támogató jelenléteteket a mai ultimátum óráiban! Találkozunk október 23-án” – írták bejegyzésükben a diákok.

20:15 Kunhalmi Ágnes az ATV Egyenes beszéd című műsorában nemsokkal ezelőtt felajánlotta az SZFE hallgatóinak a Parlamentben az eééenzéki párok segítétségét, ugyanis az Országgyűlés egy negyedének szavazata elegendő ahhoz, hogy az Alkotmánybíróságtól kikényszerítsék az állásfoglalást azzal kapcsolatban, hogy alkotmányellenes-e az SZFE új kuratóriumának a létrejötte.

A politikus azt is elmondta, hogy az adás előtt beszélt erről Szurdi Pannival, a diákok egyik képviselőjével, aki nem zárkózott el az ellenzéki pártok segítségétől.

19:45 A diákok közölték, hogy a blokádot megerősítették, illetve az SZFE épületeinek minden termét őrzik. Azt is bejelentették, hogy az őszi szünetet a tanév rendje szerint október 22. és 28. között tartják meg, tehát nem fogadják el annak előrébb hozását.

19:00 A diákok bejelentették, hogy nem csak mindkét épületet sikerült megmenteni a kiürítéstől, de visszafoglalták az Ódry Színpadot is, amelyet csütörtökön zártak le, és ahol eddig tartották a fórumaikat.

18:30 Egy halllgató bejelentett, hogy “körbejártak az épületben, megpróbálták kiüríteni a termeket és a kollégiumi szobákat, de nem sikerült”

Levélben kaptak értesítést

Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új kancellárja, valamint az egyik új rektorhelyettes, Novák Emil rektori utasítást küldött körbe az intézmény oktatóinak és dolgozóinak pénteken.

A levélben az áll, hogy az őszi szünetet előrébb hozzák október 16 és 26 közé, és ebben az időszakban az egyetem épületeiben és kollégiumában karbantartást és fertőtlenítést csinálnak majd. – írta meg a Telex.

Zárva lesznek az épületek

Ezért azok zárva lesznek, azokban tartózkodni tilos, azokat maximum péntek este 18 óráig mindenkinek el kell hagynia. Erre az időszakra a kollégiumért a hallgatóknak nem kell fizetniük. A megjelölt időponttól kezdve kizárólag írásos kancellári engedéllyel lehet bemenni az egyetem területére.

Csak távoktatást engedélyeznek

Az őszi szünet időszakában a jelenléti oktatás szünetel, az elmaradt foglalkozások pótlásáról a szünet utáni időszakban kell gondoskodni. Ugyanakkor az osztályvezető tanárok döntésük szerint távoktatási formában szervezhetnek képzéseket, ezek megtartását azonban megfelelően igazolniuk kell.

Nem mennek sehová

A hallgatók 18 órakor a SZFE Vas utcai épülete előtt tartottak sajtótájékoztatót, ahol elmondták, hogy nem mennek sehová, vagyis nem hajlandóak az előrehozott őszi szünet idejére elhagyni az intézmény épületeit.

A hallgatók úgy vélik, hogy az SZFE-n járványügyi helyzet nem áll fent, ezért indokolatlan a digitális oktatás elrendelése. 

„Be kell mennünk”

A diákok a sajtótájékoztató után azt mondták, „az új vezetés megpróbálja kiüríteni az épületet és a kollégiumi szobáikat, ezért be kell menniünk, hogy megvédjék azokat”. Közben a Vas utca megtelt tüntetőkkel.

A kerület polgármestere is megszólalt

Pikó András a 8.  kerület polgármestere is elmondta véleményét az SZFE-s hallgatók tervezett kilakoltatásával kapcsolatban.

„Amennyiben az SZFE kinevezett kancellárja érvényt fog szerezni annak a döntésének, hogy ma este 18 óráig az egyetemi kollégium lakói hagyják el az épületet, úgy sok diák, közöttük határon túli hallgatók kerülnek majd az utcára” – kezdi Facebook-bejegyzését Pikó András.

Pikó András szerint végrehajthatatlan az egyetem döntése

„Ez a döntés nem csak humanitárius okokból végrehajthatatlan, de sért számos jogállami alapelvet is. Az egyetemnek otthont adó kerület polgármestereként különösen fontosnak tartom, hogy a közéleti-társadalmi vitáinkat az érintettekkel közösen, párbeszéddel és méltányos egyeztetéssel, ne pedig direktívákkal, ultimátumokkal rendezzük” – írja a polgármester és hozzáteszi, azt várja el az SZFE vezetésétől és a tiltakozó diákoktól is, hogy tartsák tiszteletben ezen szempontokat és a helyi gyakorlatokat.

Kiemelt kép: helyszíni felvétel a péntek esti demonstrációról

Exit mobile version