Egyre több boltban számítanak hiánynak a hatósági áras termékek. Cukor, tej és olaj sincs elég. Nagy István agrárminiszter arról beszélt az InfoRádióban, hogy a kialakuló hiányról sok esetben leginkább maguk a vásárlók tehetnek.

Áruhiány a boltokban

Egyre több boltnak okoz gondot más hatósági áras termék, például a tej vagy az olaj beszerzése is, ugyanis a kereskedők csak jóval drágábban tudják megvenni azokat, mint amennyiért aztán adhatják a vásárlóknak. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Nincs cukor

A Budapest környéki települések Facebook csoportjaiban is téma az áruhiány. A napokban is többen arról érdeklődtek, hogy melyik boltban lehet cukrot kapni. Az ünnepek közeledtével pedig még súlyosabb gondot okoz a cukor beszerzése.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Panaszkodnak a kisboltosok

Szinte lehetetlen ársapkás termékekhez jutni, vagy ha igen, akkor csak sokkal drágábban, mint amennyiért árulhatják – mondták a kisboltosok az RTL Híradónak.

Megszólalt a miniszter

Az agrárminiszter szerint azonban azért nincs elég az ársapkás termékekből, mert az emberek „bespájzolnak”.

Többet veszünk?

„Ha van egy ársapkás termékből, kristálycukorból, ott a polcon, akkor ha valamikor egy kilót vettünk, akkor most kettőt veszünk, mert biztos, ami biztos, vagy vegyünk egy zsugorral, mert az nem romlik meg, jó lesz ott a spájzban, majd eláll, és akkor rögtön nem jut már a másik két szomszédnak” – mondta Nagy István az InfoRádióban.

Kereskedelmi akció

A jövő év közepéig maradhat az ársapka az élelmiszereknek, erről is az agrárminiszter beszélt az Inforádiónak. Nagy István szerint az árstopos termékekre kereskedelmi akcióként kell tekinteni. Azt mondta, jelenleg az áremelkedések plafonjánál tartunk, és bízik abban, hogyha vége lesz a háborúnak, helyre áll a világ normális menete.

Húsárak

Az új árcímkék február elsején kerültek ki a húsokra. A Magyar Broilerszövetség elnöke, Bárány László szerint a termelőket és a feldolgozó üzemeket nem rázta meg az árkorlát, a kereskedelmi egységek profitját azonban legyalulta. A hentesek a csirke többi részén igyekeztek behozni a veszteségüket.

Falusi boltok

„Az látszik, hogy a kis falusi boltok nem tudja ellensúlyozni egy ilyen árstop okozta veszteséget a mosóporral és az egyéb tömeg termékek profitjával” – mondta Bárány László az ATV-nek.

Ársapka=termékhiány

A GKI Vezérigazgatója szerint a hosszútávon fenntartott ársapka termékhiányhoz vezet, amire a jelenlegi cukorhiány is rávilágít. „Egyre több lesz a hiány egyre egyre inkább a fogyasztó fog szavazni, annak értelmében, hogy egyik boltból a másikba fog ténferegni, hogy találjon árucikkeket, miközben a nem ár rögzített termékeknek bőségen lesz kínálata” – mondta Molnár László.

Magas infláció

A szakember úgy véli rendkívül magas: 14-17 százalék közötti átlagos infláció várható jövőre, még úgy is, ha az ársapkák fennmaradnak, ezért a kormánynak érdeke lesz 2023 végéig megtartani az ár korlátokat. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Kiemelt kép: illusztráció