Site icon LikeNews

Horrorház Pátyon: A budapesti kórházból évekig hordta haza az emberi testrészeket és halottakat a férfi, de mihez kezdett velük?

A Budapest melletti Pátyon emberi test maradványokat és teljes holttesteket találtak egy patológus házában. Legutóbbi cikkünkben azzal a kérdéssel foglalkoztunk, hogy éveken keresztül miként tudta a szerveket és a halottakat úgy kivinni a kórházból a patológus, hogy az nem tűnt fel senkinek. Most azt járjuk körbe, mit csinálhatott a halottakkal és az emberi szervekkel otthon a férfi.

Az egyik pátyi csoportban egészen szélsőséges dolgokat írnak. Van, aki azt vetette fel, hogy disznókat etetett az emberi szervekkel a férfi. Korábban valóban voltak állatai a patológusnak, így amíg a rendőrség erre vonatkozóan nem ad ki információt, akár ez is elképzelhető lehet.

Egy környékbeli arról beszélt: „Mindig mondtam, hogy van azokban a fekete zsákokban valami, amiket hazahord”, egy másik környéken élő pedig azt mondta, hogy a férfi többször viccelt azzal, hogy halottakat hoz haza a furgonjával. Csütörtökön kilenc év után kiderült az igazság, tényleg halottakat és halottak testrészeit vitte haza az évekig Pátyon élő patológus.

Az udvarban több számozott vödröt találtak, a szomszédok szerint rendszeresen óriási tepsiket mosott. Ma már tudni vélik, hogy ezek hullaszállító lemezek voltak. A helyszínen arról is beszéltek, hogy a hűtőszekrényben emberi testrészeket találtak és a házban egy gyermek holtteste is előkerült.

A patológus úgy bukott le, hogy eladta a furgonját és vasakat az udvarról. Az új vevő pedig felfedezte a testrészeket, majd szólt a rendőrségnek. Ezt követően indul be az ügy. Csütörtökön szinte megszállták a különleges nyomozócsoportok, helyszínelők, igazságügyi kórboncnokok a környéket, még a szomszédok sem mehettek ki az utcára. Még másnap, pénteken is a rendőrség felügyelte a környéket.

Mihez kezdett otthon a halottakkal és a testrészekkel?

Egy vicces facebookozó arról írt, talán home officeban dolgozott a patológus. A viccet félre téve: nagyon komoly törvényi szabályozás vonatkozik a holttestek kezelésére, felhasználására, szállítására.

Elvileg kivitelezhetetlen, hogy valaki évekig emberi testrészeket, sőt halottakat lopjon ki egy kórházból úgy, hogy az nem tűnik fel senkinek. Ebben a cikkünkben írtunk arról, hogyan vihette ki a férfi a halottakat és a szerveket feltűnés nélkül a patológiáról.

Mivel a pátyi férfi orvos, kézenfekvő magyarázat lehet, hogy valamilyen kutatási céllal vitte haza a testrészeket. Ennek persze ellent mond, hogy vizsgálat után vissza is vihette volna azokat, de ő nem így tett, ráadásul kutatás miatt nem kellett volna kilopnia azokat a kórházból.

Az is meglepő, hogy nem nagyon rejtegette a testrészeket, hiszen árulta az autóját és az udvari lim-lomot, ahol végül megtalálták az első testrészeket. Erről a férfinek is tudnia kellett.

A BudaPestkörnyéke.hu hírportálnak nyilatkozó pszichológus szerint a patológus deviáns magatartásának a hátterében súlyos lelki trauma állhat és a szakember szerint az sincs kizárva, hogy például a sok holttest látványától, a rajtuk végzett munkától kóros lelki elváltozások indultak meg nála.

Bizonyos esetekben előfordul, hogy valaki látszólag normális életet él, normálisan végzi a munkáját, azonban legbelül valami végzetesen megváltozik, pestiesen szólva megkattan – mondja a psziszhológus, majd hozzáteszi: ilyen esetekben előfordul, hogy sokáig senkinek sem tűnik fel az abnormális szokás.

Aki látta a Parfüm: Egy gyilkos története című filmet ismerős lehet a pszichológus állítása. A mozi főszereplője egy fiatalember, aki látszólag normálisan végzi a munkáját, szorgalmas, de valójában egy elmebeteg, aki nőket gyilkol meg azért, hogy a holttestükből illatanyagot vonjon ki. Egymás után végez a nőkkel, kifőzi a holttestüket míg végül összeáll a nagy mű, a mindennél tökéletesebb parfüm.

Egy olvasónk arra hívta fel a figyelmünket, hogy a számozott fekete vödrök mellett üstöt is találtak a férfinél. Szerinte a pátyi patológus titokban fekete mágiával foglalkozhatott, ezért volt szüksége sokféle szervre, testrészre.

A patológus tettének valódi okát majd a nyomozás fedi fel, várhatóan a rendőrség kiad majd egy erre vonatkozó közleményt. Amíg ez nem történik meg a legmerészebb elképzelések is valóságosak lehetnek, hiszen néhány nappal ezelőtt még ki gondolta volna azt, hogy él valahol az agglomerációban egy férfi, aki évekig holttesteket és testrészeket lop ki egy budapesti kórházból, hogy azokat hazavigye.

Kiemelt kép: Helyszíni felvétel a pátyi horrorházról – Fótó: BudaPestkörnyéke.hu

Exit mobile version