A világ számos országában idősellenes hangulat kezd kibontakozni, mert a járvány miatti korlátozások a fiatalokat jobban érintik. Ők veszítik el a munkájukat, egzisztenciájukat, miközben a betegség főleg az időseket érinti. A Válaszonline.hu szerzője kemény kérdéseket feszeget: kinek az élete ér többet vagy kevesebbet.
Az EU a második negyedévben különböző becslések alapján 35 százalékos GDP-csökkenést lesz kénytelen elkönyvelni. Amikor a karantén végén felélt megtakarításokkal, munka nélkül az emberek kijönnek otthonaikból és szembesülnek a romokkal, az elkeseredett, munka és jövő nélküli fiatalok közül sokan fel fogják tenni a kérdést: megérte, hogy megmentsük a 70 felettieket és elvegyünk a fiataloktól jó néhány értékes évet? – teszi fel a kérdést a szerző, majd így folytatja:
A történelem folyamán egyértelmű rend uralkodott az emberi élet értékével kapcsolatban. A férfiak voltak a legfeláldozhatóbbak, az öregek élete kevesebbet ért, mint a fiataloké. A nőké és a gyerekeké ért a legtöbbet.
Az elmúlt közel öt hónap nyilvánvalóvá tette, hogy az aktív állampolgárok korlátozása nem hatékony megoldás és aránytalanul nagy gazdasági károkkal jár, ami akár az idősek ellen is fordíthatja a fiatalokat. És persze a kormányok ellen. Ezért aztán sokszorosan megéri minél előbb változtatni. A halogatásnak semmi értelme. Minden elveszett nap közelebb hozza az idősellenes indulatok feléledését.
A dél-koreai, más ázsiai és a szlovák példák mutatják, hogy a közterületek és egymás megvédésére elég a maszkhasználat általánossá tétele. Arról nem is beszélve, hogy ez közösséget erősítő kohéziós eszköz, hiszen tulajdonképpen senki sem magát, mindenki a másikat védi a maszk használatakor.
Amennyiben az állam erőforrásait csak az idősek korlátozására és az idősotthonok fokozott védelmére fordítja a fiatalok korlátozása helyett, sokkal hatékonyabb munkát végezhet. Persze rugalmas szabályozásra van szükség.
Azok a családok, akik nem érintkeznek idős családtagjaikkal, nyugodtan járathatnák iskolába gyerekeiket akár a tanév utolsó heteiben is, de akik együtt élnek idős családtagjukkal, távoktatási formában zárhatnák a mostani félévet. Mindenkinek magának kell döntenie saját és szerettei biztonságáról, az államnak pedig ezt kell segítenie.
Azért költenek a mai társadalmak ennyit egészségügyre, mert elöregedtek. Az egészségügyi ellátás igénybevétele aránytalanul eltolódott az öregkor felé: az amerikai 65 év felettiek egyharmada utolsó 3 hónapját intenzív osztályon tölti és a kórházi ágyak felét az Egyesült Államokban folyamatosan az idősek foglalják el. Valójában csupán önáltatás, amikor a járvány kapcsán a statisztikák azzal vígasztalnak bennünket, hogy az elhunytaknak más krónikus betegségeik voltak: a 70 fölötti lakosság szinte egészének van valamilyen krónikus betegsége.
A vírus rettentő félelmet keltett a kezdeti időkben, és a lakosság több országban jobban akarta a szigorításokat, mint a politika. Ez Nagy-Britanniában volt a legnyilvánvalóbb, de hazánkban is ennek a nyomásnak volt köszönhető például az iskolák bezárása.
Az ellenfél félelmetes volt és nem ismertük, a szigorítások tehát érthetők voltak. A járvány előrehaladtával azonban statisztikailag egyre világosabb, hogy az aktív, 65 alatti generációk között a halálos kimenetel esélye a korral egyre csökken és alacsonyabb, mint a baleseti halálé. A legfiatalabbak között majdnem nulla. Ez stratégiaváltást igényelt volna, ami azonban szinte mindenhol elmaradt.
A vírushelyzet fennmaradása az aktív generációk gazdasági helyzetének romlásával elméleti kérdésből gyakorlativá teheti a dilemmát, amit a texasi kormányzóhelyettes felvetett. Mit választunk? Az öregek vagy a fiatalok megvédését? Kinek a jövője fontosabb? A fiataloké, vagy az öregeké? A történelemben mindig egyértelmű választ adtak volna erre, ma azonban csak zavarosakat.
Kiemelt kép forrása: MTI/Árvai Károly