Site icon LikeNews

Igazi csoda! Kulka János Koncz Zsuzsával énekel

Kulka János újra énekel! A súlyos sztrókon átesett Kossuth-díjas színész Cipő dalát énekli Koncz Zsuzsával.

„Ádvent harmadik vasárnapjára egy igazi meglepetéssel készültünk nektek” – ezzel a címmel rakta ki közösségi oldalára legújabb klipjét Koncz Zsuzsa. A videóban Kulka Jánossal énekli Cipő „Szeretni valakit valamiért” című dalát.

A két előadót meghívták a Belvárosi Színházba egy közös beszélgetésre és erre az alkalomra készült a dal. A duettet Koncz Zsuzsa javasolta, hiszen évekkel korábban egyszer már énekeltek együtt. A beszélgetést a közönség álló ovációval köszönte meg, ami láthatóan még a sikerhez szokott szereplőket is meglepte, és meghatotta.

Kulka János a  beszélgetésben elmondta, hogy nem vágyik vissza színpadra, megunta a napi hajtást, hosszú ideje azon gondolkodott, hogy mikor felejti majd el a szöveget egyszer, és akkor jött a betegsége. Úgy gondolja, hogy azért aggódott olyan hosszan, mert érezte, hogy baj közeledik. Koncz Zsuzsát gyerekkora óta ismeri, ezért is örült a beszélgetésnek, illetve annak, hogy ez alkalomra közös klipet készítenek Zsuzsával.

Azért is számít igazi csodának, hogy Kulka János énekel, mert 2016-ban kapott súlyos agyi infarktust a Kossuth-díjas színész. Sokáig küzdöttek az életéért.

Hosszú kórházi kezelés után kiderült, betegsége beszédzavarral jár és egyik keze is lebénult. A színész akaraterejének köszönhetően beszéde is folyamatosan helyrejött.  

Egyre több darabban vállal szerepet és már autót is vezet. Erről itt írt a LikeNews.hu.

Kiemelt kép: Koncz Zsuzsa és Kulka János – Forrás: Facebook

Exit mobile version