Szombat este egy Skoda Superb megkülönböztető jelzéssel, a megengedett sebességnél gyorsabban haladt a belvárosi Teréz körúton, a Nyugati tér irányába. A Podmaniczky utcai jelzőlámpás csomóponthoz érve a jelzőlámpa pirosat jelzett, de a szirénázó Skoda fiatal sofőrje nem lassított, behajtott a kereszteződésbe.

Illegális lámpa

Jogtalanul használta a kék villogót egy sofőr, aki hatalmas karambolt okozott Budapesten – hangzott el a Tv2 Tények című műsorában vasárnap este. Az egyik szemtanú azt mondta, olyan hangja volt a balesetnek, mint hogy ha egy robbanás lett volna.  A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Azonnal el akarta dugni

A csatorna úgy tudja, a balesetet a szürke autó okozta a balesetet, amely engedély nélkül használta a megkülönböztetett jelzést. Az egyik szemtanú azt mondta, hogy vétkes sofőr a kék villogót a baleset után azonnal el akarta rejteni.

A Budapest és Környéke hírportált az erősebb napokon már százezrek olvassák. Olyan portálokkal vagyunk egy listán, mint a Telex, Origo, Index, Blikk, az RTL és a TV2 weboldalai. Köszönjük, hogy most te is minket olvasol!

Vaskos büntetést kaphat

Ha pedig ez így van, akkor súlyos büntetésre számíthat a sofőr. Emellett eltilthatják a vezetéstől, talán egy évre is. Mivel nincsen komolyabb sérült vagy halálos áldozat, ezért szabálysértési eljárásban vizsgálja a baleset körülményeit.

Volt, akinek nem kellett a mentő

A sofőr lány nem sérült meg, édesanyja viszont az oldalát fájlalta; többen megerősítették, hogy ő végül nem várta meg a kiérkező mentőautót, hanem elindult a saját lábán a legközelebbi kórház felé. A légzsákok a Skodában és a Nissanban kirobbantak, a Hondában nem.

Totálkáros kocsik

A taxisofőr lezuhant a jobb első ülés előtti részre, úgyhogy nem volt bekötve, ám így sem sérült meg. A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket (a Nissant kivéve, amelynek a csomagtartója alatt található az akkumulátora) majd egy autómentő félrehúzta a mozgásképtelen roncsokat.

Hatalmas dugó lett este

A helyszínelés és műszaki mentés ideje alatt a Teréz körúton és a Podmaniczky utcán mindkét irányban csak egy sáv volt járható, ami nagy torlódást okozott a környéken. A BudaPestkörnyéke.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el.

Roncsok az út közepén

Mindez a város közepén

A zebra közepén álltak meg

A csatorna összeállítása itt tekinthető meg

(Kiemelt kép és belső fotók: Helyszíni felvételek – Forrás: G.K.)